Virágzó vidékünk

Különleges lakótársakkal osztoznak a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai

Miskolczi Tímea Panny
Miskolczi Tímea Panny
Hazánktól több ezer kilométerre, Afrikában töltötték a telet, majd hónapok múlva visszatérnek hozzánk.

Immár második esztendeje költenek búbosbankák a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság bökényi irodájának eresze alatt. Munkatársaink örömmel osztoznak az épületen a tollas lakótársakkal, írta honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

A bökényi iroda a KMNP Maros-ártér részterületén található. Az iroda udvarán számos mesterséges madárodú van kihelyezve, melyekben sok énekesmadár szokott költeni. Egy pár búbosbankának azonban az iroda épületének eresze alatti deszkázat rése jobban tetszett a fészekodúknál, és a tavalyi évben oda rakták tojásaikat, majd két fészekaljnyi fiókát is sikeresen kireptettek

– számoltak be a búbosbankák elmúlt évi sikeres költéséről.

Hazánkban a sűrű, zárt erdők kivételével mindenütt előfordulhat, de leginkább a mozaikos mezőgazdasági területeket, gyümölcsösöket, szőlősöket, puhafás ligeterdőket kedveli. Kisebb településeken, falvakban is sokszor látni, akár költhet is az épületek kisebb üregeiben.

A bankák sokszor évekig hűek maradnak egy bevált fészkelőhelyhez, így az idei évben is számítottunk megjelenésükre, ami április elején meg is történt. Először a hím madár érkezett meg déli telelőterületéről. Jellegzetes, „huppogó” hangjára lettünk figyelmesek, az iroda diófáján hirdette érkeztét. Hamarosan a tojó is csatlakozott hozzá és azóta párzást is megfigyeltünk, aktívan foglalják ismét az eresz alatti odújukat

– részletezték az idei évi megfigyeléseiket.

Miskolczi Tímea Panny

Hosszútávú vonuló, a telet Afrikában tölti.

Érdekes belegondolni, hogy amíg mi egész télen bejártunk az irodába, ezek a különös megjelenésű szárnyasok több ezer kilométerre innen, Afrikában töltötték a telet, majd hónapok múlva visszatértek hozzánk, a Maros-ártér ugyanazon eldugott kis szegletébe

– osztották meg érzéseiket.

Kapcsolódó
Madárbarát lett a dunántúli kisváros plébániája
Madárdaltól lesz majd hangos Tamásiban a templomkert.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik