Virágzó vidékünk

Termálvizes fűtés az alföldi kisváros csodafegyvere

wikimedia commons/mórahalom önkormányzat
wikimedia commons/mórahalom önkormányzat
Mórahalmon önkormányzati intézményben nincs működő gázkazán.

Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból Mórahalmon, írta az MTI.

A fejlesztésnek köszönhetően ma már Mórahalmon önkormányzati intézményben nincs működő gázkazán, a jogszabályi előírások miatt azonban a gázszolgáltatás alapdíját továbbra is ki kell fizetniük.

A projekt célja egy olyan modell kialakítása volt, amely más kisvárosok számára is követhető. A megvalósítás során sok olyan műszaki, szakmai kérdést kellett megoldani, amelyekkel korábban nem találkoztak, így a termál- és napenergia hasznosításának összehangolását, a termálvíz hordozta kísérőgázok felfogását, felhasználását.

A hétezer lakosú kisvárosban évente egymillió köbméter termálvizet termelnek ki, amely jelentős részét visszasajtolják, a fennmaradó mennyiség elhelyezésére pedig határ menti projekt indult. Egy innovációs pályázat segítségével dolgoznának ki megoldást a termálvíz hordozta energia tárolására, és készülnek az épületüzemeltetési rendszerek továbbfejlesztésére is.

Mórahalmon korábban két geotermikus kaszkádrendszert alakítottak ki, amelyek részben ellátták az intézményeket és a gyógyfürdőt. A 2021-ben indult projekt célja az volt, hogy a helyben rendelkezésre álló termálkincs hatékonyabb kihasználásával teljes egészében megújuló forrásból biztosítsák az intézmények működtetéséhez szükséges hőenergiát.

A projekt során egy 1336 méteres talpmélységű új vízadó kutat, valamint 1050 méteres mélységű visszasajtoló kutat alakítottak ki. Több mint 4143 méter hosszúságban új távhővezetéket építettek ki, ezzel egy rendszerbe integrálták a korábbi kettő, szigetszerűen működő geotermikus kaszkádrendszert. Nyolc új hőközpontot alakítottak ki, melyek a közelmúltban zárult fűtési idényben már működtek is.

A termávízből kinyert gáz hasznosítására 46 kilowatt teljesítményű gázmotort telepítettek, az ezzel megtermelt villamos energia képes biztosítani a rendszer működtetését. A projekt részeként bővítették az önkormányzati intézményeket ellátó napelemes kapacitást is.

A helyi energiafüggetlenség megteremtése hozzájárul a településen élők életminőségének javításához és biztosítja a város működésének fenntarthatóságát.

Kapcsolódó
Nincs rezsiválság, termálvízzel fűtenek az alföldi kisvárosban
Egy alig 7600 fős kis település annak idején úgy döntött, hogy példát mutat a geotermikus energia felhasználása terén. Ez most megtérülni látszik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik