Kertünk-Portánk

100 éves tanyát újítanak fel Mórahalmon

Novák Attila
Novák Attila
A Népi Építészeti Program keretében nyert támogatást a mórahalmi önkormányzat az 1920-as években épült tanya korhű helyreállítására.

Röszke felől érkezve, Mórahalom határában fogadja a látogatót a tanya, melyet a tulajdonos ajánlotta fel megvételre az önkormányzatnak – írta meg a Délmagyar.

Krisztin István, a mórahalmi önkormányzat műszaki szakembere azt mondja, az épület a klasszikus homoki szegényparaszti ház autentikus prototípusa, amelynek megőrzése és óvása indokolt.

Mórahalom társadalmi megbízatású városfejlesztési alpolgármestere elmondta, a Dobó-tanya épületének felújítására a Népi Építészeti Programba az önkormányzat tavaly októberben adott be pályázatot. Februárban érkezett a hír: 3 milliós önerő mellett 12 milliós támogatásban részesültek.

Krisztin István, aki több mint húsz éve dolgozik az építőiparban, a tanya több különlegességét is megmutatta. Az egyik a füstöskonyha, a kémény nélkül épített főző-, sütő- és fűtőhelyiség. A másik a deszkázott oromfal és a belső mestergerenda.

Ami kuriózum és én sem találkoztam még vele, hogy a talajpára-szigetelést itt fával oldották meg

– magyarázta a szakember.

Kapcsolódó
Fiatal házaspár ökoforradalma egy alföldi tanyán
Régi álmukat váltották valóra azzal, hogy kiköltöztek a városból a dél-magyarországi tanyára.

Elmondta, a minden bizonnyal fűrészelt fenyődeszkából készült oromzat kialakításának egyszerűsége arról árulkodik, hogy a tulajdonos alacsony státuszú lehetett, mert hiányzik a módosabb gazdatanyákra jellemző napsugaras ornamentika.

A ház feltételezhetően a 19. század vége és a 20. század első évtizedei között épülhetett. Külső-belső világa célirányosan dísztelen, a tanya munkahelyként funkcionált, az esztétikum nem kapott hangsúlyt. A szakember értékelése alapján az épület építészeti, kultúrtörténeti és néprajzi szempontból olyan értéket képvisel, ami eltűnőben van.

A Dobó-tanya helyreállítása április második felében, húsvét után kezdődik, és előreláthatólag a nyár végéig tart. Az épületet a felújítás után közösségi térként szeretnék majd működtetni mórahalmi civil szervezetek.

Címlapképünk illusztráció!

Kapcsolódó
Egyre népszerűbbek a magyar tanyák
Sokan ismerik fel ennek az életmódnak az előnyeit.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik