Évek óta bolt nélkül élnek Szátok lakói, a Magyar Falu Program támogatásából mégsem lett valódi üzlet. Ma már csak egy romos épület és szemét emlékeztet a bolt helyére – közölte az RTL Híradó.
A Nógrád vármegyei Szátok 2021-ben reménykedve fogadta a hírt: a Magyar Falu Program keretében egy helyi szövetkezet 50 millió forintos állami támogatást nyert el kisbolt létesítésére. A községben több mint tíz éve nincs élelmiszerüzlet, így a projekt sokak számára a mindennapi vásárlás könnyebbé válását ígérte.
A történethez hozzátartozik, hogy a szövetkezet a támogatásból végül egy dohányboltot nyitott meg, de az is mindössze két hétig működött. Azóta a bolt ajtaja zárva, a támogatást elnyerő vállalkozás pedig kényszertörlés alatt áll.
A falu polgármestere, Pacsa Szilvia csalódottan nyilatkozott: mint mondta, a településnek óriási segítséget jelentett volna egy működő kisbolt, hiszen az idősebbeknek és autó nélkül élőknek különösen nehéz a legközelebbi vásárlási lehetőségek elérése.
Szátok esete nem egyedülálló, hasonlóan romos vagy üres épület áll kisbolt helyett Pusztaberkin, Horpácson és Bodméron is.
A minisztérium szerint a támogatott boltok működését folyamatosan ellenőrzik. Szátok esetében az ellenőrzés során valóban hiányosságokat találtak, ezért visszavonták a támogatást, és azt ígérik: lépéseket tesznek a pénz visszaszerzésére.
Korábban megírtuk, hogy 2783 kisbolt menekült meg a bezárástól, ugyanakkor százával zártak be a kisboltok Baranyában. Van, ahol a kocsmából patika lett.

