Virágzó vidékünk

Dörgicse a Balaton-felvidék romtemplomainak titkos ékszerdoboza

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
A bájos, északi parti falucskában nem is egy, hanem három, közel nyolcszáz éves templomrom mesél a múltról.

Ha a Balatonra gondolunk, különleges érzés költözik a szívünkbe. A magyar tenger látványa végtelen nyugalmat és valami megfoghatatlan időtlenséget áraszt. Mikor a partján állunk, és nézzük végtelen kékségét, olyan, mintha egy pillanatra megállna körülöttünk a világ. Ugyanez az érzés foghat el minket akkor is, amikor régi korok romjai között sétálunk, és a múlt csendje körülölel.

Dörgicsén ez a két élmény összeér: a Balaton közelsége, és az Árpád-kori templomromok varázsa különös harmóniában simul egymáshoz. Ebben a bájos, északi parti falucskában nem is egy, hanem három, közel nyolcszáz éves templomrom mesél a múltról. Falaik körül sétálva az ember óhatatlanul is elcsendesedik egy pillanatra.

Dörgicse

Dörgicse a Balaton-felvidék egyik legkülönlegesebb települése, mindössze négy kilométerre található a Balatontól, a szőlőhegyekkel körbevett Dörgicsei-medencében. A környék évezredek óta lakott: régészeti leletek bizonyítják, hogy már az őskorban is megjelent itt az ember, és a rómaiak is közel négyszáz éven át éltek a vidéken, temetkezési helyeik, vízelvezető rendszereik és építészeti maradványaik ma is tanúskodnak jelenlétükről.

A honfoglalás korától kezdve a magyarok is letelepedtek ezen a tájon. A 11. századra három különálló település jött létre: Felsődörgicse (Szentpéterdörgicse), Alsódörgicse (Boldogasszonydörgicse) és Kisdörgicse (Szentmiklósdörgicse). Mindháromnak saját kőtemploma volt, ami az itt élők gazdagságát és vallásos elkötelezettségét tükrözi.

Dörgicse – ami a három község egyesítéséből 1950-ben jött létre – ma is őrzi történelmi hangulatát, a három Árpád-kori templomrom, a szőlőhegyek és a Balaton közelsége együtt pedig különleges atmoszférát teremtenek.

Felsődörgicsei Szent Péter templomrom

19 fotó

A felsődörgicsei evangélikus templom és a temető szomszédságában található a település legrégebbi templomromja, amelyet a Bogát–Radvány nemzetség építtetett a 11. század végén. A római kori kövekből emelt templom az egykori Szentpéterdörgicse faluban állt, és már 1082-ben említik írásos források. Különlegessége, hogy a 13. században egy második hajóval bővítették, így egyedülálló ikertemplom jött létre – két hajóval és két szentéllyel. A rom ma is jól őrzi eredeti arányait, és szabadon látogatható.

A rom mellett közvetlenül látható alacsony kőtalpazaton egy keleties vonású, bajuszos, föveges honfoglaló magyart ábrázoló szobor, mely Nagy István helyi szobrászművész alkotása. A hangulatot fokozza a helyi levendulaültetvény is, amiről korábban már mi is írtunk.

Alsódörgicsei Boldogasszony templomrom

12 fotó

Az alsódörgicsei Boldogasszony templomrom a faluhoz közeledve is jól látható. Dörgicse déli részén található, és a középkor egyik legjelentősebb vallási központja volt a Balaton-felvidéken. A templomot Boldogasszony tiszteletére szentelték fel, 1268-ban említik először írásos feljegyzések. Története során több egyházi és vallási közösséghez tartozott: a török időkben elpusztult, majd az evangélikusok használták, míg 1754-ben Padányi Bíró Márton püspök visszafoglalta a katolikusok számára. 1778-ig működő templom volt.

A templomrom 20-22 méter magas tornyával ma is impozáns látvány, ahogy a Gernye-hegy oldalában emelkedik a táj fölé. A környékén kialakított pihenőhelyekről remekül látható a Balaton kék víztükre is.

Kisdörgicsei templomrom

12 fotó

Romnak ma már nem mondható a kisdörgicsei templomrom, mely a település szélén, Kisdörgicsétől nyugatra, a Bere-patak rétjén található.

A kisdörgicsei templomrom a három dörgicsei romtemplom közül a legkisebb, egy 6×10 méteres alapterületű, egyhajós építmény íves szentélyzáródással. A templomot a 12-13. században építették a Bogát-Radvány nemzetség birtokán, és Szent Miklós tiszteletére emelték. A török ​​hódoltság alatt az Árpád-kori falu elhagyatottá vált, és a templom környéke is elnéptelenedett.

A romok állapota folyamatosan romlott, a környezete elvadult, végül román kori templomból mindössze déli oldalfala három boltíves ablakkal maradt fenn az utókor számára. 2023-ban aztán hiteles tervek alapján felújították a hajdani sziluettjét.

A romtemplom típusa és mérete a Balaton-felvidéki középkori falusi templomokra jellemző, és fontos kulturális értéket képvisel a régióban. Ma bájos kistemplomként egy sárkány társaságában várja a kirándulókat.

Dörgicséről korábban is írtunk már, például itt bukkantak értékes fejfákra a dörgicsei temetőmentők,  de 1300 mandulafa is illatozik tavasszal Dörgicse határában egy családi birtokon, ami fenséges látványt nyújt. Ecsérpusztán pedig egy másik csodás templomrom is megtekinthető.

Kapcsolódó
Pálos remeték laktak egykor a Szalonnai-hegység gótikus kolostorában
A Martonyi közelében található középkori épületegyüttes Magyarország legjobb állapotban fennmaradt, pálos szerzetesek által egykor lakott templom- és kolostorromja.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik