Mozaik

Javában tart az őzek násza, figyeljünk jobban az utakon

Baleset esetén rendőrt kell hívni.

A vadászati érdekképviseletek ezúton kérik a gépkocsivezetőket, hogy a következő hetekben fokozott figyelemmel közlekedjenek. Július második felétől körülbelül augusztus közepéig tart az őzek násza, amikor sokkal figyelmetlenebbek, egész nap mozognak, így gyakrabban számíthatunk megjelenésükre a közutakon is – írja a vadaszativedegylet.hu.

Fotó: MTI - Kovács Attila
Fotó: MTI – Kovács Attila

Sorban követhetik egymást

Az őz a legelterjedtebb nagyvadfajunk, állománya a becslések szerint körülbelül 360 000 egyed, az ország egész területén előfordul. Az üzekedés idején nem csak a vadveszélyt jelző táblák utáni szakaszokon kell éberebbeknek lenniük a sofőröknek. Különösen azokon a részeken vezessünk lassabban, figyelmesebben, ahol az út rosszul belátható, a szélén erdő, bozótos van. Ha messzebbről látjuk, hogy kiugrik a sűrűből egy őz, számíthatunk arra, hogy egy másik is követi. Ilyen helyzetben lassítsunk, várjunk pár másodpercet, esetleg dudáljunk!

Ilyen az őzek üzekedése

Az üzekedési időszakban a bakok igyekeznek minél több sutával párosodni. Egy suta mellett csak a borításig tartózkodnak, ezután másik pár után néznek. Mindig a bak keresi meg a sutát. Persze nem megy ez olyan gyorsan, hiszen a párzás többnapos, kitartó udvarlás eredménye. Megtörténtének jól látható jelei az úgynevezett „ördöggyűrűk”, amiket a körbe-körbe szaladó őzpár patái taposnak az egyesülést megelőző kergetőzésben. Az üzekedés jellegzetes, jól látható jele – a nappali időszaktól függetlenül – a határban lehajtott fejjel, a földet szimatolva közlekedő, sokszor szinte kocogó őzbak, amely a szaganyagokat vizsgálva próbálja beazonosítani az arra járó ivarzó suták nyomát.

Ha vadat látunk az úton, az egyetlen helyes megoldás a fékezés, ha szükséges, vészfékezés. Kikerülni ne próbáljuk, mert úgy jó eséllyel lehajtunk az útról vagy áttérünk a szembejövő sávba, és mindkét lehetőség potenciálisan komolyabb veszélyt hordoz, mint a vaddal való ütközés.

Fotó: MTI - Kovács Attila
Fotó: MTI – Kovács Attila

Ha megtörtént a baj, akkor a kárrendezésről a Polgári Törvénykönyv a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Ezek itt olvashatók.

A vadelütések is közúti balesetnek minősülnek, ezért bekövetkezésük esetén feltétlenül hívni kell a rendőrséget, a helyszínelés adatai nagyban segíthetik a vitás kérdések eldöntését. Emellett a terület vadászatra jogosult szervezetének képviselőjét is értesíteni kell (elérhetőségeit a rendőrség tudja).

Címfotó: MTI – Kovács Attila

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik