Mozaik

Újrahasznosítják a műanyagot a vadon élő méhek

Szinte hihetetlen, de a fészkek építéséhez szedik össze.

A műanyag felhalmozódása nem csak a vizeket, hanem az egész ökoszisztéma érinti, így természetesen a vadon élő állatokra is roppant káros.

Néhány állatfaj, alkalmazkodva a viszonyokhoz, ahogyan tudja, újrahasznosítja a műanyagot, láttunk már példát arra, ahogy madarak fészket építenek belőle, de a remeterákok vagy egyes madárfajok meg is eszik a hulladékot.

Drámaian csökken a beporzó rovarok száma
A becslések szerint a pillangók 53, a bogarak 49, a méhek 46, a legyek 25 százaléka halhat ki az elkövetkező években.

Egy tanulmány szerint Kanadában a vadon élő méhek is csatlakoztak a műanyag újrahasznosításához, s elkezdtek műanyagot felhasználni a kasok építéséhez, írta az MNN.

Természetesen ezek a apró rovarok nem tudnak annyi műanyagot újrahasznosítani, hogy jelentős megoldást nyújtsanak a problémára. Azonban az, hogy egyáltalán elkezdték felhasználni a műanyagot, arra utal, hogy milyen széles körben elterjedt a szennyezés, és azt is demonstrálja, hogyan alkalmazkodnak hozzá a vadon élő állatok.

A műanyag hulladékok átformálják a globális tájképet. Bár a fajokra és az ökoszisztémákra gyakorolt ​​kedvezőtlen hatásokat már több helyen dokumentálták, kevés a megfigyelés az állatok viselkedésének rugalmasságáról, és arról, milyen mértékben alkalmazkodtak a fajok – különösen a rovarok – a környezetükbe kerülő egyre több műanyaghoz

– írják a tanulmány szerzői az Ecosphere című tudományos folyóiratban.

A kutatók két méhfajt is találtak, amelyek használják a műanyagot fészeképítéshez

Az egyik vizsgált méhfaj általában a levelek és virágok darabjait használja a fészkek készítéséhez. A kutatók azonban észrevették, hogy a nyolc fészekből három a polietilén műanyag zacskók töredékeit is tartalmazta, a vágott levelek 23 százalékát helyettesítve. Minden darab ugyanolyan fehér fényű műanyag zacskó volt, valószínűleg ugyanabból a forrásból.

Egy másik, 2017 és 2018 között Argentínában végzett külön tanulmányban a kutatók teljesen műanyagból készült fészket találtak. Ez volt az első ismert példája az ilyen konstrukciónak világszerte.

Ezt a fészket is a levélvágó méh egyik alfaja készítette, csakúgy mint a másikat. Sajnos ez a fészek nem volt egészséges, a lárvák halottak voltak benne.

Kanadában egy őshonos amerikai fajt vizsgáltak, amely általában a fákból gyantát gyűjt a fészkek építéséhez. A kutatók találtak fészket, amelyben a természetes anyagok mellett szintén megtalálható volt a poliuretán tömítőanyag. Ezek a tömítőanyagok gyakoriak az épületek külső felületén, de mivel a méhek fészkében természetes gyantákkal voltak körülvéve, a kutatók szerint a méhek akarattal használták őket.

A kutatók azt gondolják, a műanyag jelenlétének a fészkekben egyaránt lehetnek előnyei és hátrányai

A méhek, amelyek műanyag zacskókat használtak, nem szenvedtek parazitatámadásoktól, azonban a veszélyes penész nagyobb mértékben alakult ki a fészekben.

Még mindig nem világos, hogy pontosan miért használják fel a műanyagot a fészek építéséhez a méhek, de mivel a biológiailag nem lebomló anyagok továbbra is nagy mértékben halmozódnak fel a természetben, ez a fajta viselkedés egyre fontosabbá válhat.

Habár valószínűleg véletlenül gyűjtötték össze és használták fel a műanyagot a méhek, ez a viselkedés mégis tükrözheti a túléléshez szükséges ökológiailag adaptív, körülményekhez jól igazodó tulajdonságokat, amelyek egyre inkább fontosak lesznek a túléléshez

– állítják a kutatók.

Sokat tehetnek a termelők a méhek megmentéséért
Szeretnék, ha nem fordulna elő a tavalyihoz hasonló nagyságrendű méhpusztulás.

Kiemelt kép: iStock

Olvasói sztorik