Otthon készült

Ez lett a Balaton strandétele 2019-ben

A zamárdi Tiki Beach kovászosuborka-levese nyerte az idei Év Strandétele díjat a Balatonnál a WeLoveBalaton és a Balatoni KÖR által idén már ötödszörre meghirdetett versenyen.

A lap tudósítása szerint most először több étellel is lehetett nevezni, a másik szabályváltozást pedig a kényszer szülte, ugyanis annyira erős volt a döntő mezőnye, hogy a zsűri döntése értelmében dobogósokat is hirdettek.

Ennek értelmében az Év Strandétele 2019 verseny végeredménye a következő lett:

  1. Kovászosuborka-leves – Tiki Beach Bisztró, Zamárdi
  2. Marhaszegyes ciabatta – Port Burger, Balatonmáriafürdő
  3. Tex-Mex saláta – Málna Büfé, Balatonlelle

A nyertes kovászosuborka-levesről a WeLoveBalaton azt írja,

ugyan nem ez az első kovászosuborkából készült leves a Balatonnál, számos étterem étlapján megtaláljuk egész nyáron, a Zamárdi szabadstrandján található büfében mégis sikerült olyan újszerű megközelítéssel elkészíteniük, ami kiemelte a mezőnyből.

Külön pozitívum volt, hogy a Tiki Beach-nél a vendégek szeme láttára „kovászolódik” az uborka nagy befőttesüvegekben.

A hideg, fanyar, frissítő, pürés levesben a kovászosuborka darabkák mellett füstölt lazaccsíkok, rukkola és csírák is találhatók, amelyek más ízvilágokat is behoznak.

Tavaly egyébként a Gofcsi fantázianévre hallgató finomság lett a Balaton Strandétele.

Révfülöpön készül a legjobb balatoni lángos
A Nébih Szupermenta tesztsorozata keretében vizsgálták a nyár slágerételét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik