Mozaik

Lepusztulva árválkodik Szombathely 110 éves erdei iskolája

mészáros d. zsolt/nyugat.hu
mészáros d. zsolt/nyugat.hu
Egykoron a helyi kórházhoz tartozott az épület.

Alaposan kikezdte az idő vasfoga a Szombathely nyugati szélén álló erdei iskolát, mely a a város fénykorában, 1908 nyitotta meg kapuit, hogy felkarolja a TBC által veszélyeztetett gyerekeket, hiszen akkoriban minden negyedik ember tüdőbajban halt meg, írta a Nyugat.hu.

Kapcsolódó
Szellemhotelként árválkodik Visegrád egykori kedvelt szállodája
Graffiti Hotelként emlegetik az egykor szebb napokat látott épületet.

Eleinte pusztán csak egy favázas erdész házikó állt azon a 100 holdas területen, amit az állam adományozott ingyen erre a célra, a ház végül egész komplexummá nőtte ki magát.

1954-ben a szombathelyi kórház szárnyai alá vette, és két évvel később tüdőbeteg osztályként üzemeltette tovább. A hetvenes évektől már csak rehabilitációs osztályként használták, 1995-re ez a funkciója is megszűnt, majd később a SZOVA Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Nonprofit Zrt. vette át a kezelését

– olvasható a portálon.

A lap megkérdezte a SZOVA-t, mikor és miért került a cég tulajdonába az objektum, ki használja a melléképületet, történik-e állagmegóvás, vannak-e jövővel kapcsolatos tervek?

Az erdei iskola, vagyis a területen található két épület kezelője a SZOVA Nonprofit Zrt. Az ingatlanokat bérbe adtuk, egy magánszemély, illetve egy motoros klub használja őket. A bérleti szerződésük értelmében az épületek karbantartása a bérlők feladata, a szükséges munkálatokat ők végzik el

– közölte a cég, hozzátéve, hogy a további kérdések megválaszolása nem tartozik a társaság hatáskörébe.

Kapcsolódó
Borzalmas állapotban van az ország egykor legszebb panorámájú strandja
Úgy volt, hogy hamarosan felújíthatják, de ebből egyelőre semmi nem látszik.
Olvasói sztorik