Virágzó vidékünk

Elvezetik a Tisza vizét Debrecenbe

mti/czeglédi zsolt
mti/czeglédi zsolt
Több mint 16 milliárd forintból valósul meg a kiemelkedő természetvédelmi projekt.

A Debrecen 2030 program kiemelkedő természetvédelmi projektje a CIVAQUA-program, mely Debrecen környezeti állapotának javítását – a kiszáradó Nagyerdő, az erdőspusztai tavak vízpótlását, a Hajdúsági löszhát öntözésfejlesztését – hivatott biztosítani. A projekt megvalósítására több mint tizenhat milliárd forint áll rendelkezésre.

Kapcsolódó
Hazánk a tizenhatodik legaszályosabb ország a világon
A jövőben gyakoribb és hosszabb száraz periódusokra számíthatunk.

A városunk legfontosabb környezetvédelmi célú vízellátási projektjének első ütemben zajló munkák során nyomóvezetékek, vízellátó útvonalak kiépítésére kerül sor, miközben a Tócó-ér forrásvidékének fejlesztése és a Józsa melletti mederrehabilitáció is megtörténik

– írta minapi Facebook posztjában Papp László, a város polgármestere, aki hozzáfűzte, hogy sikeresen zárult a Civaqua-program első ütemére kiírt közbeszerzési eljárás, így 2021. őszén elkezdődhetnek a munkálatok.

mti/czeglédi zsolt Az alacsony vízállású Tócó vízfolyás Debrecenben 2020. augusztus 11-én. A fejlesztés eredményeként a Keleti-főcsatornából juttatnak vizet a Tócó vízfolyásba, valamint a város környéki tavakba

A program három ütemből áll.

Elsőként a Tisza vize a Keleti-főcsatornán keresztül jut el a városba, a Tócó-patakba. A második ütemben innen fedezik a Nagyerdő vízpótlását, ami reményeik szerint a kiszáradó erdőből újjáéleszti a gyöngyvirágos tölgyest. A harmadik lépcsőben a víz további útja a Kondoros éren keresztül a Fancsikai tavakba, a Mézeshegyi -és Vekeri-tóba vezet majd.

A Civaqua program azon kívül, hogy eljuttatja az éltető Tisza vizét Debrecen véráramába, a természeti értékek hatékony megőrzésével összhangban lehetővé teszi a térség ökoturisztikai, rekreációs és sport életének fejlődését

– olvasható a Civaqua program weboldalán.

Kiemelt képünkön nádas a Debrecen közelében lévõ Vekeri-tónál 2020. augusztus 11-én. Ide is jut majd víz a projekt keretében.

Kapcsolódó
Félsivatagi övezetbe sorolták a Homokhátságot
Magyarország fokozott veszélyben van.
Olvasói sztorik