Virágzó vidékünk

Megépült az ország legnagyobb szalmabála labirintusa

Az ország legnagyobb, szalmabálákból épített labirintusa várja a családokat a „Tök jó Zalakaroson” elnevezésű programon a Karos Korzón, írja a zaol.hu.

A helyszínen tökös kirakodóvásárral, tökös ételekkel, faragással, halloween parival várnak mindenkit, de Molnár Veronika, a Tourinform iroda vezetője a lap megkeresésére elmondta, a gyerekek kedvence egyértelműen a szalmabálákból épített labirintus.

Idén több mint 500 darab bálából készült, s jelenleg az ország legnagyobbja, két éve hivatalosan is szerepel a magyar rekordok között. A labirintus interaktív, hiszen bizonyos helyeken fejtörő feladványokat helyeztünk el benne, melynek megfejtése után értékes ajándékokat sorsolunk ki

– magyarázta.

Aki viszont szeretné kipróbálni, sietnie kell, ugyanis a labirintus csak október 31-ig, tehát a hét végéig várja a látogatókat.

Kapcsolódó
Öt ingyenesen látogatható lombkorona-ösvény, amiket neked is látnod kell
Remek programot kínálnak családoknak, kicsiknek és nagyoknak, gyerekeknek és szülőknek.
Olvasói sztorik