Mozaik

Háromszor öltözik különleges színbe a pécsi tv-torony februárban

mti/sóki tamás
mti/sóki tamás
Először éppen ma.

Minden este csodás kivilágítást kap a pécsi tv-torony, megörvendeztetve a hegy felé tekintőket. Szokás, hogy jeles napokon valamilyen különleges fényt kap, februárban  három alkalom is lesz erre, írja a pecsma.hu.

Kapcsolódó
Csodás látvány a felhők alól a pécsi tengerszem
A hatalmas bányatölcsérben 28 méter mély tó keletkezett.

Az első rögtön a mai napon, bebruár 4-én. Immár 20 éve nyilvánították február 4-ét rákellenes világnappá. Az első ehhez kapcsolódó világkongresszust 2000 februárjában tartották, amelynek keretében globális összefogást hirdettek a halálos betegség ellen. A torony ezen a fontos emléknapon alul és felül fehér, középen pedig piros világítást kap.

Február 14-e, a szerelem ünnepe, a szerelmesek védőszentjévé vált Szent Bálintnak az emléknapja, vagy ahogyan ma a legtöbben ismerik, Valentin-nap. Ezen alkalomból a tv-torony február 14-én teljes egészében rózsaszín fényben tündököl majd

– áll a közleményben.

Sokkal komorabb, de nem kevésbé fontos alkalomból kap újabb színt a torony a hónap végéhez közeledve. A ’40-es évek második felétől kezdődően 700 ezer embert hurcoltak szovjet munkatáborokba, sok évre, akiknek csak töredéke térhetett haza. Kovács Bélát 1947. február 25-én hurcolták el a Szovjetunióba a kommunisták koholt vádak alapján. A kisgazda politikus éveket töltött rabságban. Elhurcolásának napja 2000-től a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja lett.

A tv-torony ennek alkalmából nemzeti színbe, trikolorba öltözik február 25-én.

Kapcsolódó
Csodaszámba megy a 40 éves rendőrségi Zsiguli Pécsen
Természetesen a jármű nincs szolgálatban, tulajdonosa veterán autó találkozókra jár vele.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik