A medvehagyma levele kizárólag nem védett területeken gyűjthető, saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben – írta közleményében a Mecsekerdő Zrt.
A jellegzetes fokhagyma-illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény gyűjtése fokozott terhelést jelent az erdei ökoszisztéma számára, mindezt azonban felelős erdőlátogatással jelentősen csökkenthetjük.
Felhívták a figyelmet arra, hogy tovább tud élni, lélegezni, táplálkozni és táplálékot raktározni a talajban megbújó hagymájában a medvehagyma, ha két leveléből csak az egyiket szedjük le, és elkerülhetjük az erdő talaján élő, számos védett lágyszárú növény letaposását, ha a kijelölt turistaútvonalakról nem térünk le.
A hegyek középső és magasabb régióiban, lombos erdőkben, főként a bükkösökben, a hűvösebb északi oldalakon, völgyekben előforduló medvehagyma levele kizárólag nem védett területeken gyűjthető, saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben.
A tájékozódást és a különböző besorolású területek azonosítását a Mecsekerdő honlapján közzétett térkép, illetve a mobiltelefonról is elérhető “Erdőtérkép” alkalmazás segíti.
A kereskedelmi célú gyűjtéshez az erdőgazdálkodó engedélye szükséges.