Virágzó vidékünk

Tokaj térségében épülhet meg a Tisza legújabb hídja

MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor
MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor
A munkálatok végén csökkenhet Tokaj és a városban lévő híd forgalma.

Mintegy 50 kilométeres szakasszal hosszabbítják meg az Encsről kiinduló 39-es utat, amely – egy új Tisza-híd építésével – Tiszanagyfalunál érkezik majd meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, írta meg a boon.hu.

A kiírt pályázati felhívás szerint mintegy 40 kilométeren vadonatúj nyomvonalon épül meg a kétszer egysávos út, 10 kilométeren pedig az eddigi utat is felújítanák. Tokaj térsége és Tiszanagyfalu között 190 méter hosszú új Tisza-híd épül, valamint egy 4,3 kilométer hosszú kerékpárúttal is bővülne az úthálózat.

Kapcsolódó
Kukucskáló manószemek épülnek a tokaji borvidék lankáin
A finom borok mellett építészeti kuriózum is készül a Sauska Borászatban.

A tervezési folyamat során figyelembe kell venni, hogy a terület nagy része nemcsak a világörökség része, hanem régészetileg kiemelt, természetvédelmi és Natura 2000 minősítésű térség is. Vízgazdálkodási és árvízvédelmi szempontból is nagy odafigyelés szükséges, hiszen fontos az árvízi biztonság megőrzése, az ivóvízbázisok fokozott védelme, az Encs mellett található gibárti ipari műemlék vízerőmű megőrzése.

A 39-es főút a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszanagyfaluig való meghosszabbításának célja elsősorban, hogy a világörökség részét képező tokaji borvidék és a hozzá tartozó települések megszabaduljanak az átmenő teherforgalomtól, másodsorban pedig a nemzetközi személyforgalom és árufuvarozás színvonalasabb kiszolgálása.

Kiemelt képünkön a tokaji Erzsébet királyné Tisza-híd látható, melyet felújítva tavaly decemberben adtak át.

Kapcsolódó
Európában egyedülálló lesz a Tisza új hídja
A híd egyedülálló szerkezet lesz, amelyből Európában egyetlen sincsen, és a világon is csak néhány hasonló épült.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik