Otthon készült

9 gyakori hiba sütés közben, ami elronthatja a kalácsot

Talán az egyik leggyakoribb hiba a sütemények készítésénél, hogy siettetni akarjuk a sütés folyamatát. Amire pedig még érdemes odafigyelni, azt is eláruljuk.

Hiába találunk egy-egy jó kalácsreceptet, ha nem ismerjük a sütés egyéb fontos feltételeit, szabályait. Az alábbi néhány hibát akár tipikusnak is mondhatjuk, amiket egy kevés odafigyeléssel elkerülhetünk.

A receptet felületesen olvassuk el

Sütés előtt érdemes a recept minden részletével tisztában lenni, mind az összetevők, mind az elkészítési időt figyelembe véve.  Éppen ezért mindig olvassuk el figyelmesen a receptet, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket.

Nem lazítjuk, hanem szitáljuk át a lisztet

Ha a lisztet egyből a tálba szórjuk, nem lesz levegős, könnyű kalácsunk. Ne sajnáljuk rá az időt, szitáljuk át a lisztet, ami segít az esetleges szennyeződéseket is kiszűrni.

A sütőpor nem helyettesíti a szódabikarbónát, az élesztőt pedig méginkább nem

Mielőtt belekezdünk, azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy élesztő nélkül nem lehet hagyományos kelt kalácsot sütni. Igaz, hogy mindkét adalékanyag megemeli a tésztát és lazává teszi, de mindkettő  más-más alapon működik. A szódabikarbóna lúgos és a savakkal lép reakcióba. Ezért, ha ezt használjuk, a tésztába valami savanyút is kell tenni, például citromlevet, vagy joghurtot. A sütőpor kukoricakeményítő, étkezési szóda és sav keveréke. A sav és a szóda reakcióba lépéséhez már csak folyadék kell, mint például tej vagy víz.

Dermedt, hideg hozzávalókat használunk

A legtöbb recepthez szobahőmérsékletű vajat kell használni. Ehelyett ne használjunk hideg vagy olvasztott vajat. A hideg vajat borítsuk le egy meleg üvegtállal, és pár perc múlva megpuhul.

Megfeledkezünk a csipetnyi sóról

Az édes süteményekhez is szükséges a csipetnyi só, mert kiemeli az édes ízt. Ne feledkezzünk meg róla!

Mennyi tészta marad a tálban?

A tészta keverésekor, illetve gyúrásakor egy rész (sokszor nem is kevés) a tál falához ragad. Szilikonos sütőlapát segítségével szedjük le és keverjük a többi tésztához.

Miért fontos az idő?

Mint minden kelt tésztánál az egyik legfontosabb tényező az idő. Ne siettessük a folyamatokat, mert a végeredmény kárára megy. Amikor pedig elkészült a tésztánk, mielőbb kerüljön, kivajazott vagy sütőpapírral bélelt tepsibe, mert a tésztában már folyamatban vannak a vegyi reakciók, különösen, ha szódabikarbónát használtunk.

A sütőt nem melegítjük elő és gyakran nyitogatjuk

Sütéskor alapvetően fontos a sütő hőmérséklete. A nem megfelelően előmelegített sütőben a tészta nem emelkedik meg, a túl forró sütőben viszont a teteje nagyon gyorsan megbarnul, belül viszont még nyers marad. A kalács külalakját és ízét az is befolyásolja, hogy milyen gyakran és mennyire korán nyitjuk ki a sütő ajtaját. A receptekben feltüntetik, hogy mennyi idő után kell levenni a sütő hőmérsékletét. Egyidejűleg ez az az idő, amíg a sütő ajtaját nem szabad kinyitni. Ne feledjük, hogy minden ajtónyitással csökken a sütő belső hőmérséklete.

Hagyjuk kihűlni a kalácsot

Alig bírjuk kivárni, hogy művünket megkóstoljuk? Türelmetlenségünk mindent elronthat. A szépen megemelkedett tészta összeeshet, vagy díszítéskor a cukorkák elolvadhatnak. Hagyjuk a kalácsot alaposan kihűlni, és csak ezután kezdjünk  a díszítéshez vagy a szeleteléshez.

Kapcsolódó
Ez a meglepő hozzávaló extra minőséget ad a csokitortának
Befolyásolja a torta állagát és ízharmóniáját,
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik