A Magyarországi Tájházak Szövetsége tizedik alkalommal rendezi meg a Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatát, melyet idén újra hagyományos időpontban, a Szent György alakjához kapcsolódó ünnepnaphoz kötődően, április 23-án és 24-én tartanak meg.
A 2022-es Tájházak Napján 18 megye közel 60 tájháza, valamint két határon túli település gyűjteménye kínál izgalmas, színes programokat a látogatók számára.
Az eseményhez csatlakozó tájházak országszerte a legtöbb helyszínen ingyenesen várják a vendégeket. Meghatározott időpontokban szakvezetéssel mutatják be az egyes épületek berendezéseit. Sok helyütt hagyományőrző csoportok lépnek föl a helyszínen, s kézműipari portékák között lehet válogatni, vásárolni, tájjellegű ételek kóstolásával egybekötve.
Az eseménysorozat központi helyszíne az idei évben Tard lesz, ahol a Népi Építészeti Program keretében megújult, több mint 200 éves tájházak kínálnak felejthetetlen élményt „Öltözz matyóba, perdülj táncra” című programjukkal. A helyiek ünnepi műsorral kedveskednek az ide látogatóknak, bemutatva a tardi népdalokat, néptáncot és népviseletet. A színpadon gyerekek, fiatalok és felnőttek mutatkoznak be, valamint a tardi viseletet is magukra ölthetik a programra érkező vendégek.
Április 23-án és 24-én is várja látogatóit a jászkiséri Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény, ahol kipróbálhatják régi idők használati eszközeit, valamint játszóház és lovaskocsikázás is színesíti a programot. Az Ukrajnából menekült családok számára a szervezők tolmácsot biztosítanak mindkét napon!
Április 23-án a Pomázi Örökség Tájházban szerb húsvéti szokásokat elevenítenek fel, kiállításmegnyitóval ünnepelnek Nagytarcsán, Ócsán, Nagysallón, Pogrányban, Hosszúhetényben, Dunaszentbenedeken, Algyőn és Fertőhomokon. A gyógynövények lesznek a középpontban Szegeden, a Napsugaras Tájházban, gyógyteákat kóstolhatnak a budafoki Barlanglakás Emlékkiállításban.
Boldogon a kosárfonás és a mézeskalács készítés fogásait tanulhatják meg a látogatók, míg a tiszafüredi Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházban fazekas programokkal várják az érdeklődőket, akik egy régészeti feltárás részesei is lehetnek. A Sóstói Múzeumfaluban kerítésfonó workshop-on lehet részt venni.
Április 24-én is érdekes programokra számíthatnak az érdeklődők. A Taksonyi Német Nemzetiségi Tájház „Az Otthonunk” című kiállítással nyitja meg újra kapuit. A tiszaújvárosi „Villa Scederkyn” Tájház közös virágültetéssel, kézműves foglalkozással, kenyérlángossal készül az idei Tájházak Napjára.
A biharkeresztesi Csicsóka Tájház nemcsak izgalmas, hanem „ízletes” programokkal is várja a látogatókat. A nap érdekességei között ugyanis mézkóstoló, pálinkaminősítés, kézműves csoki és mangalicás finomság kóstolása is szerepel.
A teljes programkínálatról a Tájházszövetség honlapján – tajhazszovetseg.hu – és Facebook-oldalán lehet tájékozódni.