Mozaik

110 éve nyitotta meg kapuit a Tapolcai-tavasbarlang

Tapolcai-tavasbarlang/Facebook
Tapolcai-tavasbarlang/Facebook
Érdekesség, hogy ez a barlang volt hazánk első, villanyvilágítással ellátott, idegenforgalmi célokra is használt barlangja.

A Dunántúl egyik leghangulatosabb városában, Tapolcán található az 1942 óta védett, és 1982 óta fokozottan védett Tapolcai-tavasbarlang, mely a napokban ünnepelte megnyitásának 110 éves évfordulóját, hiszen 1912. május 5-én nyitotta meg kapuit.

Kapcsolódó
Tapolcán így ragyog a tavasz
Ragyog a természet, napsütésben ébred a város.

Nyitáskor még csak a száraz részeket lehetett látogatni, ma már csónakkal is lehet közlekedni a túra egy részén. Érdekesség, hogy ez a barlang volt hazánk első, villanyvilágítással ellátott, idegenforgalmi célokra is használt barlangja.

A túra elején lépcsőkkel és járdákkal kiépített szakaszon haladhatunk, majd néhány méter után csónakokhoz érkezünk, innen a tavasbarlang további látogatható részét vízen tekinthetjük meg.

A barlangtúra, bár mindössze 30 perc, igazán nagy élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Lássunk néhány múltidéző képet

wikipedia.org A barlang 1913-ban
wikipedia.org
Bojár Sándor/Fortepan A Tavasbarlang Lóczy-terme 1966

És a jelen

István1949/Országalbum
Drinker/Országalbum
Tapolcai-tavasbarlang/Facebook
Kapcsolódó
Titkokat rejtenek a világ legcsodálatosabb barlangjai
Ezek a barlangok nem egy mesebeli világ vagy egy horrorfilm részei, hanem a Föld nevű bolygó elszigetelt területein találhatók.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik