Virágzó vidékünk

Támad a lisztharmat, ideje szőlőt permetezni

Wikipedia commons
Wikipedia commons
El kell kezdeni a szőlő permetezését, mert lisztharmatfertőzést találtak már több Tolna megyei ültetvényben is.

A hírről dr. Füzi István agrárszakmérnök számolt be a Teolnak hozzátéve, hogy van, ahol már félméteres hajtások vannak, másutt csak arasznyiak.

Május 3-án találtunk először lisztharmatra utaló tüneteket a szekszárdi szőlőkben. Ez azt jelenti, el kell kezdeni a permetezést, mégpedig a kén mellé erősebb felszívódó készítményekkel. Lokálisan találtunk már fertőzési gócokat is. Úgy tűnik, a tavalyinál erősebb lesz idén a lisztharmatfertőzés, de bízunk benne, hogy a 2014-es évhez nem lesz hasonló, amikor erőteljes volt a járvány.

– tájékoztatta a lapot a szekszárdi agrárszakmérnök.

Április hűvösebb volt a vártnál, de a 22-e és 27-e közötti csapadék elég volt ahhoz, hogy elinduljon a lisztharmatfertőzés. A jelenlegi melegben viszont 6–7 napra lerövidült a lappangás ideje, tette hozzá a szakember.

A szőlőtermelők úgy látják, május végén virágzik majd a szőlő, amikor kifejezetten érzékeny a betegségekre. Peronoszpórára utaló tüneteket egyelőre nem látni, de ez a helyzet később változhat.

Kapcsolódó
Csodás fotókon a katonás rendben sorakozó kunsági szőlőrengeteg
A felvételek a soltvatkerti földeken készültek, és többek között ezek a bogyók emelték vissza méltó helyére a Kunsági borvidéket.

Benkő Sándor bátaszéki szőlőtermelő a Teolnak elmondta, ő már vagy tíz éve nem permetezett atka ellen, mert a hajtások olyan gyorsan nőnek, hogy nincs sok értelme, hiszen kárt nem nagyon tud így okozni az atka. A lisztharmat elleni permetezést viszont már elkezdte, úgy ítélte meg, jobb megelőzni a betegséget. Náluk korán végeztek a metszéssel, a szőlőhajtások is nagyok.

A szőlő növényvédelmét kétféle módon lehet megoldani. Az egyik a hagyományos technológia, mely májustól augusztus végéig 11–12 permetezést jelent. A termelő megvásárolja a drága és engedélyezett készítményeket, és a megadott technológia alapján permetez. Ez a módszer nagy biztonságot ad. Hátránya, hogy nagyon drága.

A másik módszer előrejelzésen alapul. Akár 16 napot is lehet várni két permetezés között, így egy szezont szerencsés esetben 7 kezeléssel le lehet tudni. A módszer hátránya, hogy a permetezés szaktanácsadás nélkül nem alkalmazható.

Tolna megyében egyébként közel hatezer hektár szőlőültetvényt művelnek a termelők, ebből a Tolnai Borvidéken 2900 hektárt, a Szekszárdi Borvidéken pedig 2600 hektárt. Ez utóbbi területen két hegyközség osztozik, a szekszárdi és a bátaszéki. Utóbbi rendelkezik nagyobb ültetvénnyel.

Kapcsolódó
400 éves is elmúlt a világ legöregebb szőlőtőkéje
Minden évben fesztivált rendeznek a tiszteletére.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik