Virágzó vidékünk

Csalogatóak a Nyugat-Balaton térségének bringaútjai

István 1949/Országalbum
István 1949/Országalbum
Az elmúlt három évben a Nyugat-Balaton régióban közel 20 tematikus bringás útvonalat jelöltek ki, amelyek a környék kulturális, természeti és gasztronómiai látnivalóit érintik.

A turizmusban új tendencia, hogy a kikapcsolódni, feltöltődni vágyók környezetbarát eszközökkel, vonattal érkeznek, majd kerékpárral járják be a látnivalókat. Keszthely is azok közé a települések közé tartozik, ami kiválóan alkalmas hely erre, mert több nemzetközi kerékpárút – például az Ausztria és Szlovénia felé tartó – kereszteződésében fekszik, írta az MTI.

Kapcsolódó
Bringapontok a Balaton térségében
Gyors segítség, útmutatók, eszközök várják a kerékpárosokat.

Az elmúlt három évben a Nyugat-Balaton régióban közel 20 tematikus bringás útvonalat jelöltek ki, amelyek a környék kulturális, természeti és gasztronómiai látnivalóit érintik. Az egyik kedvelt útvonal a tavaly kitáblázott Festetics-örökség kerékpártúra, amely a Helikon Kastélymúzeumtól indul és a balatongyöröki bece-hegyi Szent Háromság Kápolnánál végződik, de közben például élményparkot és kilátót is útba ejt.

Szeptemberben egy új kerékpáros központ nyílik meg Keszthelyen, a vasútállomás közelében, ahol hagyományos és elektromos rásegítésű kerékpárokat, ebike-okat is lehet majd bérelni. Hamarosan a Helikon Kastélymúzeumnál is lesz lehetőség biciklik bérlésére.

A kerékpárutakon, kölcsönzési lehetőségeken túl a fejlesztések részeként elkészült a BalatonBike365 projekt önálló weboldala és mobilapplikációja, amelyeken keresztül 2700 környékbeli szolgáltatás érhető el és ezeknek a száma a jövőben tovább növekszik majd.

Kapcsolódó
Több száz kerékpártúrán járhatjuk be az országot
200 családbarát, szervezett bringatúrára várják a családok minden generációját.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik