Mozaik

1200 elektromos kerékpár könnyíti idén a postások munkáját

Unsplash
Unsplash
Legalább 1200 elektromos rásegítésű kerékpárt kapnak a postások év végéig és 2023-ban további 500 jármű érkezhet - tudatta a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel.

A társaság 2023 elejéig megnégyszerezi elektromos meghajtású kerékpárjainak számát kézbesítői számára; a beszerzés értéke mintegy egymilliárd forint.

Folyamatosan megújítják a járműparkjukat, a gépjárművek, valamint a két- és háromkerekű segédmotorkerékpárok mellett 2021-ben elektromos meghajtású kerékpárokra is sikeres közbeszerzést bonyolított le a társaság.

Kapcsolódó
Hungarikum lehetne az utolsó lovas postakocsi
Gátéron működik az ország egyetlen, egyben utolsó lovas postása.

Az új kerékpárokat azokban a járásokban fogják használni, ahol az útvonal hosszabb, vagy emelkedőkkel tarkított, valamint a küldemények száma megköveteli a könnyítést. A Pedelec rendszerű kerékpárok egy rásegítőmotorral 25 kilométer per óra sebességig megkönnyítik a járművek hajtását.

A Magyar Posta mintegy ötezer darabos járműflottával rendelkezik, amelyek együttesen egy év alatt több mint 88 millió kilométert tesznek meg. Jelenleg több mint 4400 kézbesítő közlekedik kerékpárral, és már mintegy 500-an használnak elektromos meghajtású biciklit”

– jelezték.

A Magyar Posta megújította segédmotor-flottájának egy részét, valamint tervezi háromkerekű elektromos segédmotorok tömeges üzembe állítását is.

Kapcsolódó
Az eldugott falu, ahova ma is öszvér viszi a postát
A Kék-Zöld Víz Népe több mint hétszáz éve él a környéken.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik