Virágzó vidékünk

Egyértelmű nyomait találták a Pest megyei medvének, 24 órás megfigyelést indítottak

Mint ismert, szerdán medveriadót rendeltek el a Pest megyei Acsán, miután egy helyi lakos bejelentést tett arról, hogy medvét látott a falu melletti erdőben.

Bár korábban előfordult az országban olyan is, hogy vadetetőt néztek medvének, ezúttal hamar kiderült, nem téves riasztásról van szó.

A Pilis Parkerdő közleménye szerint az acsai önkormányzat jelezte nekik a történetet, szakembereik pedig a helyszínre siettek, ahol a medve jelenlétének egyértelmű nyomait rögzítették, amiről haladéktalanul értesítették a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársait. A Parkerdő honlapján két fotót is megosztottak a medve lábnyomáról.

Pilisi Parkerdő

A két szervezet szakemberei közösen folytatják a terület átvizsgálását.

Közölték, az állat mozgásának nyomon követése és tartózkodási helyének pontos meghatározása érdekében a Pilisi Parkerdő folyamatos, 24 órás, valós idejű megfigyelést biztosító vadkamerákat helyezett ki. A Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei azt javasolják, hogy a kirándulók jelenleg kerüljék el az Acsa és Püspökhatvan környéki erdőségeket.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a lakosság számára fontos információkat közzéteszi a honlapján.

Felhívták rá egyúttal a figyelmet, miközben a fokozottan védett fajok jelenléte természetvédelmi szempontból előnyös, hiszen elősegítik és támogatják az erdei ökoszisztéma természetes folyamatait, ugyanakkor az ember-természet konfliktusmentes kapcsolata, a házi- és haszonállatok védelme érdekében alapvető fontosságú feladat a ragadozók előfordulási helyeinek pontos ismerete. A Gödöllői Erdészet területén telepített vadkamerák folyamatos, 24 órás megfigyelési adatai, valamint a hivatásos vadászok és természetvédelmi őrök rendszeres ellenőrzései is ezt a célt szolgálják.

A vadon élő állatok az erdő természetes részei. Ám ha túrájuk, sétájuk során mégis találkoznának medvével, a következő viselkedési szabályok betartását javasolják:

  • A medve alapvetően békés természetű és csak nagyon ritka esetben kerül sor az emberrel való konfliktusra. Amennyiben medvét látunk, ne közelítsünk hozzá, legyen bármilyen korú az állat (a bocsok megközelítése leggyakrabban az anyaállattal való találkozást is magával vonja).
  • Ne tegyünk hirtelen mozdulatot, kerüljük a szemkontaktust és lassan, hátrálva távolodjunk el a helyszínről.
  • Ha olyan területen járunk, ahol medve is előfordulhat, érdemes nappal, társaságban és beszélgetve közlekedni, a zajt a legtöbb esetben elkerülik az állatok. Az erdőben való sátrazáskor az élelmiszereket mindig a tábortól távolabb eső fára függesszük fel, kerüljük az erős illatú élelmiszereket és a maradékot mindig szagmentesen csomagoljuk el.
Kapcsolódó
Három kategóriába sorolták a kóborló medvéket
Legvégső esetben kilőhetik az emberre veszélyes nagyvadat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik