Virágzó vidékünk

Ritka vendég vadászott a Maros hullámterében

Balla Tihamér
Balla Tihamér
Talán a közelben is költ.

Ritka, védett ragadozó madár a barna kánya, mely külsőre a barna rétihéjához hasonlít, de teste karcsúbb. Színezete barnás, farka villás, erről ismerhető fel leginkább. Kimondottan folyókhoz, ártéri erdőkhöz kötődik, előszeretettel fészkel kis szigeteken, ahol zavartalansága biztosított, írja weboldalán a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága.

Kapcsolódó
Tengerparti madarak tévedtek az Alföldre
Kardoskút közelében lettek rájuk figyelmesek.

A Maros árterében csak alkalmanként fordul elő, költése régóta nem volt ebben a térségben. Most azonban megfigyeltek egy idősebb példányt, ami talán a közelben költ valahol. Nem lehetetlen, hiszen a környékbeli öreg erdőrészek, szigetek alkalmas fészkelőhelyek lehetnek.

A barna kánya a rétihéjákhoz hasonlóan, imbolygó repüléssel köröz a levegőben, így keresi zsákmányát. Előszeretettel látogatja a frissen kaszált területeket, rágcsálók után kutatva. Madárfiókákat és halakat is fogyaszt, s ha a sekély, meleg vizekben feljönnek a kagylók, akkor azokat is szívesen szedegeti.

Kapcsolódó
1996 után láttak újra halvány sarlósfecskét Magyarországon
A mediterrán fajnak ez mindössze a második hazai előfordulása.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik