Mozaik

Egészségesebbek az ivartalanított kutyák

Pexels
Pexels

A felelős állattartás része az ivartalanítás is, ami sok szenvedéstől kímélheti meg a kutyákat, és számos problémától, valamint jelentős anyagi tehertételtől a gazdákat – írta meg cikkben a Baon.

Szabó Attila, az Argos Állatvédelmi Egyesület vezetője a lapnak elmondta, hogy a tüzelő kutya előtt nincs kerítés. A tüzelés ideje alatt ugyanis jelentősen megnő a szökés esélye. Akár úgy, hogy a kerítés alá ás az eb vagy átmássza akár a kétméteres kerítést is.

A tüzelés alatt még azok a kutyák is elszökhetnek, melyek addig nem voltak hajlamosak rá, és azután jó eséllyel megesett állapotban térnek vissza a házhoz, ha egyáltalán visszajönnek. És ekkor már kész a baj, négy-hat kölyköt is jelenthet egy nem kívánt vemhesség, és mivel egy szuka évente kétszer tüzel, gyorsan megszaporodik a nem vágyott alom.

A nem kívánt kiskutyák emellett jelentős anyagi és adminisztrációs jellegű terhet rónak a gazdákra, akiket a törvény kötelez a megfelelő bánásmódra. A kutyatulajdonosoknak a számos egyéb kötelezettség mellett gondoskodniuk kell a kiskutyák oltásáról, és el kell látni őket az azonosításra szolgáló csippel

– világított rá Szabó Attila, hozzátéve, hogy a szaporulat ellátása is igen komoly tétel lehet, és egyáltalán nem biztos, hogy el tudja ajándékozni a gazda a kiskutyákat.

Kapcsolódó
Gazdijogsi: ingyenes képzést szerveznek kutyatartóknak
Hazánkban körülbelül másfél millió kutyát tartanak, amely a lakosságszámra vetítve nemzetközi viszonylatban is soknak számít.

Ezzel szemben az ivartalanítás egyszeri költség, ami a kutya súlyától és ivarától függően 10 és 40 ezer forint közötti kiadást jelenthet, de sok település hirdet ingyenes ivartalanítási akciót. Így kutyánk egész élete alatt nyugodtak lehetünk, hogy nem szökik el a párzási időszakban, és nem történik nem kívánt vemhesség

– tette hozzá.

Mindemellett az állat egészségére is pozitív hatást gyakorol az ivartalanítás.

Hosszabb élettartamra számíthatunk, és megelőzhetjük a méhgyulladást, valamint az emlődaganatot, melyek életveszélyes betegségek.

Általában mondhatjuk, hogy a szuka kutyák mindegyike műtőasztalra kerül előbb-utóbb. Csak nem mindegy, hogy betegség vagy az azt megelőző ivartalanítás miatt

– hangsúlyozta Szabó Attila, aki szerint nemcsak a szukák, hanem a kan kutyák számára is előnyös az ivartalanítás, mert a domináns kanok sokkal kezelhetőbbek lesznek ivartalanítás után. A szakember hangsúlyozta, hogy a gazdi tartozik annyival a kutyának, hogy így védi kedvence egészségét.

Gyakori kérdés, hogy milyen idősen ivartalanítsuk a kutyát. A szakember szerint megoszlanak a vélemények, általában azonban az első tüzelés előtt vagy után javasolt, de később is nagyon ajánlott.

Kapcsolódó
1400 kutyát ivartalanítanak ingyen az országban
A program az előzetes tervek szerint 2021 év végéig tart, célja pedig a kóbor ebek számának csökkentése.
Olvasói sztorik