Mozaik

Csimpánzok Világnapja: Jane Goodall 62 éve fáradhatatlan

A csimpánzokat évtizedek óta a kihalás veszélyezteti.

2018. óta július 14. a Csimpánzok Világnapja, írja összefoglalójában a Greenfo. Dr. Jane Goodall Tanzániában 1960-ban ezen a napon megkezdte a vadon élő csimpánzok kutatását.

Kapcsolódó
Visszakapnak hárommillió fát a csimpánzok
Köszönhetően Jane Goodall alapítványának.

Míg száz évvel ezelőtt még 1-2 millióra becsülték a vadon élő csimpánzok számát a Földön, addig napjainkra a szakemberek legfeljebb 350 ezerre teszik egyedszámukat az egész afrikai földrészen. A közönséges csimpánz (Pan troglodytes) mind a négy alfaját kihalás fenyegeti. Néhány évtized alatt az emberszabású főemlősök különösen veszélyeztetett fajává váltak a bolygónknak.

pixabay

Korábban a tudósok azt hitték, hogy csak az ember képes eszközöket készíteni, eszközöket használni, ám Goodall kutatásai ráirányították a figyelmet a csimpánzok kevésbé ismert képességeire. A brit tudós megfigyeléseinek hatására nyilvánvalóvá vált, hogy az ember is csupán a természet része, és kis mértékben különbözik csak a főemlős rokonoktól.

Jane Goodall alapítványa kampányokkal igyekszik ráirányítani a nemzetközi közvélemény figyelmét súlyos környezetvédelmi témákra, köztük a csimpánzok megmentésének ügyére.

Az élőhely veszteség, az illegális természet elleni bűncselekmények felszámolása és betegségek továbbadásának megállításával némi esélyt biztosíthatunk a csimpánzok túlélésére.

Kapcsolódó
Magyarországon először vetítik a tévében a Jane Goodall életéről szóló egyedülálló dokumentumfilmet
A rendező 1960-ban indítja a sztorit, amikor a 26 éves Jane megérkezik Tanzánia egyik eldugott szegletébe, hogy a csimpánzokat tanulmányozza.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik