Mozaik

Idén is várják a csillagos égbolt szerelmeseit

pixabay
pixabay
Meteorzáporra készülnek.

Idén augusztusban mindenkit várnak, akit érdekel a csillagos égbolt varázsa – írta a Magyar Csillagászati Egyesület. Immár harmadik alkalommal szervezik meg az Egy Hét a Csillagok Alatt rendezvénysorozatot.

Kapcsolódó
Fénycsíkot rajzoltak a csillagok a Karancs-kápolna köré
A fotó összetett technikával készült, az eredmény pedig bámulatos.

A nyári égboltot kémlelve számtalan éjszakai látványosságot észlelhetnek azok, akik távcsövet ragadnak, vagy felkeresnek egy helyi csillagvizsgálót. Az Egy Hét a Csillagok Alatt 2022 kezdeményezés célja ugyanaz mint a korábbi években: minél többen élhessék át a csillagászati megfigyelések élményét.

Augusztusban a Hold és az óriásbolygók, valamint szemet gyönyörködtető mélyég-objektumok mellett a Perseidák hullócsillagzápora is színesíti majd az éjszakai égboltot.

pixabay

Augusztus 5 és 14. között csillagvizsgálók és amatőrcsillagászok, egyesületek és szakkörök országszerte várják programokkal a csillagos égbolt fürkészeit.

Szakemberek és amatőrök az ország több tájáról szép számmal csatlakoztak már, a teljes lista a résztvevőkről az egyesület oldalán megtalálható. Az egyes programokról és érdekességekről bővebben a rendezvény Facebook-oldalán olvashatnak az érdeklődők.

Kapcsolódó
Közeleg az év legjobban várt égi jelensége – Elhúz a Merkúr a Nap előtt
Most se nézzünk a Napba védőeszköz nélkül, mert az azonnali vakságot eredményezhet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik