Virágzó vidékünk

Kiszáradt a népszerű nógrádi tó, 50 év után megszűnt a horgászat

mti/komka péter
mti/komka péter
Annak ellenére, hogy tavaly történt egy lehalászás, maradtak még halak a vízben, amelyek sajnos elpusztultak.

Lehangoló fotók készültek a bátorterenyei Halda-tóról, mely 50 év után kiszáradt. Tavaly még horgásztak rajta, idén már nem, írta a Pecaverzum.

Kapcsolódó
Kiszáradt a mórahalmi bivalyrezervátum tava
A szikes tó vízszintje az időjárástól függően változik, de közel 8 éve nem volt ilyen kevés víz a területen.

A tavat a Fűtőber Horgász Egyesület működtette 1972-től 2021 végéig.

Az 1,5 hektáros Halda-tó kiszáradásának következményei már tavaly ősszel látszódtak, ezért a halállomány egy részét lehalászták, és idén már nem is adtak ki engedélyeket

– tudta meg a Pecaverzum Susán Balázstól, a Fűtőber Horgász Egyesület gazdasági vezetőjétől.

mti/komka péter

Annak ellenére, hogy tavaly történt egy lehalászás, maradtak még halak a vízben, amelyek sajnos elpusztultak. Idén tavasszal süllők, a nyár folyamán pedig pontyok és kárászok döglöttek meg

– mondta a portálnak Susán Balázs, aki napokkal ezelőtt is járt a tónál, és látott néhány darab elpusztult pontyot.

mti/komka péter

A vízterület jelenlegi állapotáról az MTI fotóriportere, Komka Péter készített felvételeket július 20-án drónnal. Látható, hogy a vízfelület egyre fogy, és már nem sok hiányzik, hogy a meder teljesen szárazzá változzon.

Kapcsolódó
Sorra száradnak ki a kisebb patakok és tavak
A jelenlegi nyári meleg az állóvizek tekintetében kedvezőtlen változásokat eredményezhet, a vízhőmérséklet emelkedésével csökken a víz oldottoxigén-tartalma, illetve erősödhetnek az algásodási folyamatok.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik