Otthon készült

Megválasztották a magyar lecsókirályt

facebook/konrát károly
facebook/konrát károly
A győztes lecsóban volt rókagomba, vargánya, borókabogyó, kakukkfű és medvehagyma is.

Szombaton rendezték meg a 18. Országos Lecsófesztivált a balatonkenesei Széchenyi parkban. Húsz csapat állt fel idén, hogy elnyerjék a legjobb lecsó és a “lecsókirály” titulust, írta a Veol.

Kapcsolódó
Jóságos cigány lecsót kínálnak a cserdi romák
Csend van Cserdi körül, pedig az élet javában zajlik.

A fesztivál legnagyobb sátrával és legtöbb tagot számláló csapatával idén a Balatonkenesei Városvédő Egyesület büszkélkedhetett. A hagyományos lecsó mellett többek között babos káposztát, sült tarját és grillezett csirkemellet is készítettek, a résztvevők pedig nagy szeretettel kóstolgatták a finom falatokat.

A harmadik helyen a Szilvamagos csapat végzett, akik kaliforniai paprikába töltött lecsót készítettek.

Második helyen végzett a Zsolti és a barbik nevet viselő csapat, akik hagyományos lecsót készítettek modern elemekkel, mint a szalonnachips és a kolbászmorzsa.

A Lecs-go csapata címvédőként hagyhatta el a helyszínt, hiszen idén is megnyerték a fődíjat. A csapat főszakácsa, Tóth Zoltán címvédő lecsókirály ételének az „Erdő kincsei” nevet adta, volt benne rókagomba és vargánya, fűszerezésében borókabogyót, kakukkfüvet és medvehagymát is használtak.

Kapcsolódó
Különös receptek a töklecsótól a kecskepaprikásig
Eredeti cigány étkezési szokások és receptek gyűjteménye jelent meg a napokban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik