Életmód

Feleslegesen adunk ki pénzt az előfizetéseink 42 százalékáért

Unsplash
Unsplash
Akkor is, ha tudjuk, hogy nem használjuk ki.

Minden harmadik ember legalább háromféle szolgáltatásra előfizet, de csak kétharmaduk érzi úgy, hogy valóban kihasználja az adott szolgáltatásokat, 42 százalék pedig akkor sem mondja le előfizetését, ha tudatosul benne, hogy nincs rá szüksége – derül ki a Cristo alkalmazás megbízásából készített friss reprezentatív felmérésből.

Az MTI-hez elküldött összefoglaló szerint a kultúra, sport, szórakozás, kommunikáció, szabadidő eltöltése témakörökhöz kapcsolódó tucatnyi vizsgált előfizetés közül toronymagasan a streaming alapú tévézés és tartalomfogyasztás, valamint a mobiltelefon-használat vezet. Minden harmadik válaszadó rendelkezik korlátlan mobiltelefon-, illetve streaming előfizetéssel. A férfiak, valamint az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők választják nagyobb arányban a korlátlan (mobil) előfizetést, a streaming előfizetéseknél felülreprezentáltak a diplomások.

A felmérés eredménye alapján három szempont fontos kiemelten a vásárlóknak: a használat vélt gyakorisága, az ár és a folyamatos elérhetőség. Sokan azért választják a korlátlan előfizetést, mert úgy vélik, így lesz a legkisebb az egységár, azaz a legolcsóbb a szolgáltatás. A folyamatos elérhetőség pedig biztonságot ad a fogyasztóknak.

Minden harmadik válaszadó bizonytalan abban, hogy valóban élni tud az adott szolgáltatással, ténylegesen szüksége van-e rá, minden tizedik előfizető pedig úgy nyilatkozott, hogy szinte egyik sem, vagy a többsége nem éri meg. Ebben a kérdésben érezhetők a generációs különbségek is, a fiatalok szerint általában érdemes fizetni az adott szolgáltatásért, az idősebb korosztályban viszont háromszor többen gondolják, hogy az előfizetések többsége kidobott pénz.

A korlátlan mobil-előfizetést és a telekommunikációs szolgáltatásokat szinte mindenki (90 százalék) rendszeresen használja. A streamingnél már valamivel alacsonyabb ez az arány, itt az előfizetőknek csak háromnegyede számolt be rendszeres használatról. A sportbérletekhez kapcsolódó szolgáltatásokat a megkérdezettek háromnegyede, a kulturális bérleteket pedig a fele használja rendszeresen, és ez utóbbihoz hasonló a hitelkártyák, klubtagságok kihasználtsága is.

A válaszadók 39 százaléka, főként a fiatalok és a felsőfokú végzettségűek megszüntették egyes előfizetésüket, amikor azzal szembesültek, hogy felesleges. Ugyanakkor 42 százalék nem akart foglalkozni a dologgal, vagy későbbre halasztotta a döntést. Csak a válaszadók 15 százaléka keresett alternatív, olcsóbb megoldást.

A kérdésre, hogy miért tartják meg azokat az előfizetéseket, amiket nem használnak, a legtöbben (27 százalék) azt válaszolták: örülnek annak, jónak tartják, hogy van ilyen előfizetésük, vagy úgy gondolják, hogy később még hasznos lehet. (MTI)

Kapcsolódó
Ha így használjuk a laptopot, akkor kevesebb áramot fogyaszt
Csökkentsük az energiafelhasználást minden fronton!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik