Elkezdődött a medvehagyma virágzás – írta bejegyzésében Jakabházy Miklós természetfotós.
A vértesszőlősi pillanatvadászról korábban már több alkalommal írtunk oldalunkon, a napokban Tatabánya határában lőtt páratlan felvételeket a természetbarát. Közel két hónapja már elkezdődött a medvehagyma gyűjtési szezon, de a szerényen meghúzódó tövek virágzására még hetekig várni kellett.
A fotós szerint néhány nap múlva még szebb lesz a virágszőnyeg, hiszen sok medvehagyma még csak most bimbózik. Jakabházy Miklós ismét kitett magáért, meseszép fotósorozatot készített a vértesi virágzásról.
A 8 állomásból álló Medvehagyma tanösvény Tatabánya határában, Síkvölgyön található. Az ingyenesen, egész évben látogatható sétaút a reform konyha híveihez szól, népszerűsítve a fogyasztásra alkalmas erdei növényeket. A tanösvény mentén elhelyezett táblákról a növények gyűjtői a medvehagyma tulajdonságait, gyűjtésének szabályait, és a szedés veszélyeit ismerhetik meg.
A medvehagyma hazánkban főleg a gyertyános, tölgyes vagy bükkös erdők aljnövényzetében nő tömegesen. A számos gyógyhatással rendelkező, védett növény levelei könnyen összetéveszthetők a mérgező gyöngyvirágéval, a levelek megdörzsölése után azonban illata segíthet az azonosításban.
A cikkben szereplő fotókat Jakabházy Miklós készítette.