Mozaik

Veszélyben a szőlő, támad a peronoszpóra

pixabay
pixabay
A gombafertőzéseknek ideálisak a körülmények, a szőlő virágzik, sok a csapadék, a levegő nedves és párás. A szakértő szerint 7-10 naponta permetezni kell.

A Teolnak úgy nyilatkozott dr. Gabi Géza szekszárdi növényvédelmi szakmérnök, hogy a május második felében esett 130 milliméternyi csapadék hatására a levélnedvesség időtartama hosszú volt. A magas páratartalom miatt még délelőtt 11 órakor is nedvesek a levelek egy napsütéses napon is. Az esős napokon pedig 12-96 órás levélnedvesség borítottsági értékek mérhetők.

Ilyen körülmények között nem meglepő a peronoszpóra erős fellépése már a virágzás alatt, csak már elszoktunk tőle az utóbbi években. Azokban az ültetvényekben, ahol megjelent, azonnal vessünk be felszívódó készítményt ellene, mert csak így állítható meg a betegség további terjedése

– javasolta a szakember.

A nappali felmelegedés egyre erősebb, a reggelek nagyon párásak. Ez az időjárás egyre jobban kedvez a lisztharmatnak is.

A virágzás alatt folyamatosan – 7-10 naponta – folytatni kell a blokkszerű kezeléseket. A készítmények közül a legerősebb hatásúakat válasszuk.

Ez lehet valamelyik strobilurin, ezen kívül felszívódó szerek kombinációjával is permetezhetünk. A lényeg, hogy erős védelemmel lássuk el a szőlőt, hogy a virágzás alatti időszakban a gombabetegségek támadása visszatartható legyen. Az elkövetkező egy hónapos időszakban kell a legerősebb védelmet folytatni.

A legnagyobb gond most az, hogy annyi eső esett, hogy nem lehet traktorral rámenni a területre, mondta a lapnak Jantner Péter, bátaszéki gazdálkodó. Egyelőre nem lát nagy bajt, eddig kétszer védekezett felszívódó készítményekkel, e hét végére tervezte a harmadik permetezést, kérdés addig mennyi eső esik, el lehet-e végezni a munkát.

dr. Fűzi István szekszárdi agrármérnök szerint a peronoszpóra most vészhelyzetet produkált, a lisztharmat a szokásos formáját hozza, de a peronoszpóra elleni védekezés élet-halál kérdése most a szőlőben.

Kapcsolódó
Három szintet árnyékol be a gigantikus szőlőlugas egy szolnoki társasházban
Kiváló árnyékoló és mézédes csemegét ad a szolnoki társasház szőlője.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik