Első alkalommal rendezik meg Hódmezővásárhelyen a Vásárhelyi Chilis Napok és Gasztro Fesztivált. Az augusztus 5-6-i rendezvényen tizenhárom kiállító vesz részt az ország különböző pontjairól érkezve, hogy bemutassák csípős termékeiket a nagyközönségnek, írta a Délmagyar.
A chilis kóstolási és vásárlási lehetőség mellett számos programmal színesítik a rendezvényt. Egyebek mellett a gyerekeket színpadi program, ügyességi játszóház, ingyenes lufihajtogatás és csillámtetkó, dinnyeevő verseny várja.
A felnőttekre számítanak a Lángoló Harapások chili paprikaevő versenyen, a HSMA Autófelhúzó és Autótartó mérkőzésen, valamint a Tibchili Kupa IV. Vásárhelyi Csípősevő Versenyén.
A kétnapos fesztivált színesítik a kézműves kiállítók, valamint olyan különlegességek is, mint a chilis kürtöskalács, lángos, kolbász, kisüzemi sörök, valamint különböző pincészetek minőségi borai.
Szombaton este a vásárhelyi önkormányzat szervezésében 19 órától Jampec Party kezdődik és tart egészen 22 óráig.