Virágzó vidékünk

660 milliót költöttek a Hévízi-tó védelmére

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, konzorciumi partnerei és a helyben élők segítségével több mint 660 millió forint felhasználásával valósult meg a Hévízi-tó és környékének természetvédelmi célú rekonstrukciója.

A beruházás 6 fő elem érintésével teljesült a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és konzorciumi partnerei – a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, Hévíz Város Önkormányzata és a Hévízi-tó és Felszín Alatti Vízgyűjtő-területének Környezetvédelme Alapítvány – közreműködésével.

Rácz András, Hévíz, KEHOP projektzáró

Ezen elemek közül az egyik legkiemelkedőbb az idegenhonos növény- és állatfajok állományának visszaszorítása a tóban és a vízrendszerében, amely érdekében 100 beavatkozás során 200 tonna vízi növényt sikerült eltávolítani különböző módszerekkel a tóból, a csatornából és a környező területekről.

Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a KEHOP projekt zárórendezvényén elmondta, hogy a projektben érintett 250 méter átmérőjű, meleg vizes tőzeg forrástó egész Európában, de még a világon is egyedülálló élőhely. Ezért rendkívül fontos, hogy a beruházás alkalmával megtörtént a tó partjának élőhely-fejlesztése tőzegvisszapótlással. Ezen felül a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársainak segítségével javult a Hévízi-tó Természetvédelmi Területen található véderdő állományszerkezete, és visszaszorult az idegenhonos növényfajok állománya. A véderdő változatos faj- és korösszetételére kell törekedni, erre irányultak a beavatkozások is.

Az államtitkár megemlítette, hogy a Hévíz Gyógyfürdő és Szent András Reumakórház helyben felhasznált anyaga a gyógyiszap, keletkezéséhez pedig megfelelő szerves anyag jelenléte szükséges. Ezen felül a Hévíz-Keszthelyi-láp gyepterületeinek helyreállítását is magában foglalta a projekt.

Rácz András, Hévíz, KEHOP projektzáró

A természetvédelmi bemutatási tevékenység is hangsúlyos szerepet kapott a beruházás során, hiszen megtörtént a Hévízi-tó Természetvédelmi Terület és a Hévízi-csatorna bemutatási infrastruktúrájának fejlesztése. Ennek kapcsán 69 tájékoztató táblával létrejött a Tavirózsa Tanösvény, valamint sétautak, egy vízre kivezető palló és egy lombkorona betekintő, amely segítségével a magasból is meg lehet csodálni a Hévízi-tavat.

(AM)

Kapcsolódó
Új vízi tanösvényt kapott a Hévízi-csatorna
Fontos információkat kaphatnak a turisták, akik évről évre számmal érkeznek a melegvizes csatornához.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik