Kertünk-Portánk

Csodát tettek a kánna magoncok Kiskőrösön

Eljött az ideje a csíráztatásnak, és bár sokan kerülik a virágok magról szaporítását, érdemes vele próbálkozni. Egyrészt nagy sikerélmény így kiültetni a virágainkat tavasszal, másrészt olyan csodák is születhetnek, mint Kiskőrösön.

A magoncokat Kohut Istvánné Ági nevelte, és mint megtudtuk, egy lazacszínű kánna virágról, pontosabban egy virágcsoportból származott az összes mag a tavalyi szaporításkor. 26 magonc fejlődött ki, mindegyik másmilyen lett. Vagy színárnyalatban vagy sziromformában vagy szirommintában különböztek. Lettek erős színek, halványak, és nagy meglepésre lett sárga is. Íme az eredmény:

Erről a virágcsoportról lettek gyűjtve a magok

Tavaly vetettem először magról kánnát. Tudtam, hogy magról jöhetnek elő új színek, de arra a színorgiára ne számítottam, amit kaptam. Mikor rájöttem, hogy itt valószínűleg mindegyik másmilyen lesz, már alig vártam, hogy kinyíljanak. Azt, hogy magasságában mennyire fognak eltérni az anyanövénytől, még nem tudom, mert cserépben nevelve nem nőtték még ki magukat teljesen

– mesélte Ági, aki szerint nagyon könnyű magról felnevelni egy növényt, az elején kell odafigyelni, van pár apró trükk, ami sokat tud segíteni.

A kánna magokat meg szoktam reszelni, mivel rendkívül kemények. Ezzel megkönnyítem a maghéj felpuhulását az áztatás során. Ké napig áztatom vízben, aztán beteszem egy műanyag dobozba, nedves papírtőrlőre, és le is takarom egy ugyanilyen nedves papírral. Ráteszem a tetőt, és meleg helyre rakom. Ez nálam az akváriumok lámpájának teteje. Jó kis melegház alakul így ki, ez nagyban segíti a csírázást

– mesélte Ági, majd hozzátette, hogy amikor a magok kicsíráznak és a gyökerük szépen fejlett, kisebb cserepekbe, virágföldbe ülti őket.

Egy darabig maradnak még bent a melegben, lámpa alatt nevelem őket. A világítás fontos, mert enélkül felnyúlnak a növények. Próbáltam ablakban is, de ott nem volt jó nekik. Mikor kint már nem fagy, elkezdem őket kiszoktatni. A fagyok után pedig nagyobb cserepet kapnak, és megkezdhetik a növekedést. A gyökeres magokat nem ültetem túl mélyre. Persze biztosan lehet másképp is csinálni, nekem ez így vált be.

Ágitól azt is megtudtuk, hogy arra azért figyelni kell, hogy ne legyen a mag túlreszelve, csak épp addig, amíg a fehér rész látszani nem kezd és ne legyen a vízben 2-3 napnál tovább. A nedves papírt pedig 1-2 naponta ki kell cserélni a tálban.

Van, aki nem reszeli a magot, de nálam ami nem lett rendesen megreszelve, az nem kezdett csírázni még egy hét múlva sem.

A tavalyi tapasztalatok szerint a most elindított magok, még az idei évben, július környékén virágozni fognak, ha pedig mindjárt levágjuk az elnyílt virágot, akkor akár kétszer is virágzik, egészen a fagyokig. Ha nem vágjuk le, akkor a magonc is hoz magot.

Ezt egyébként idén ki fogom próbálni. Magoncról származó magot szedek, és azt is elvetem.

Ági elmondta, hogy szenvedélyesen szereti a virágokat, a kertet. Imád magról növényeket nevelni, és azt tanácsolja a kertbarátoknak, hogy bátran vágjanak bele ők is, ha eddig még nem tették.

Elbűvöl, hogy egy szemmel alig látható magból sokszor egy hatalmas, gyönyörűséges növény lesz. Mindennek megszedem a magját, aminek csak tudom, és mindent elvetek, amit talán más meg sem próbálna. Még csak 2-3 éve vetek, és kipróbáltam már a téli vetést is, elég nagy sikerrel.

Ági mindig tanul új dolgokat, és ha módja van rá, akkor meg is osztja a tapasztalatait a Facebookon egy kertészkedős csoportban. Egyre többen kérik ki tanácsait, segítségét. A virágok iránti szeretetét, szenvedélyét pedig Ági férje is támogatja, még a kánna magok reszelésénél is segédkezett.

A Kohut házaspár kertjében több száz növény él fák, cserjék, örökzöldek, évelők és egynyáriak mind megtalálhatók.

Együtt élünk a kerttel, a madarakkal, akiket minden télen rendszeresen etetünk, és akik alkalmanként 60-80 fős csapatokban látogatnak minket

– így Ágnes, aki mindig vadászik valami újdonságra, különlegességre, így biztos, hogy a növények száma még nem érte el a maximumot.

Végül pedig megmutatjuk Ánes egyik nagy büszkeségét is. Több, mint 15 éve neveli a Dracunculus vulgaris nevű növényt, ami magyarul a sárkánykontyvirág.

 

Kapcsolódó
Téli virágzásba kezdett a majomfa a nagykanizsai óvónő garázsában
Nem könnyű virágzásra bírni a növényt, de a nyugdíjas óvónő 40 éves fája minden év decemberében szirmokat bont. Elárulta, hogy milyen apró titkok segíthetnek ebben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik