Virágzó vidékünk

Már kapható a magyar cseresznye, de mélyen a zsebbe kell nyúlni érte

pixabay
pixabay
Mutatjuk a jelenlegi árakat.

Kifut az eperszezon, itt a cseresznye és hamarosan érkezik a barack is. A szokásosnál melegebb időjárásnak köszönhetően hamarabb elérhetővé válnak a tavasz és a kora nyár kedvelt gyümölcsei, mint általában, írta honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál.

Április végén 2000 forint körüli áron lehetett beszerezni a tavaszi szezon kedvelt gyümölcsét, ha ragaszkodott a magyar áruhoz a vásárló. Néhány hét alatt csökkent az ára, jelenleg 1200 és 1800 forint között mozog.

Jelenleg 1600 egy kiló szamóca, de voltak olyan időszakok is, amikor ennél kedvezőbb áron lehetett beszerezni a gyümölcsöt. Az ára, mint szinte minden szezonális gyümölcsé, változó, és mivel már csak egy-két hétig tart a szezon, egyre nehezebb hozzájutni. A fő szezon után ismét jóval drágábban lehet majd megvásárolni

– nyilatkozta a portál megkeresésére Nagy László, a Búza tér egyik standjának tulajdonosa.

pixabay

A korai meleg időjárásnak köszönhetően már elkezdődött a cseresznyeszezon is, ami jelenleg 1500-2000 forint körüli kilóáron kapható.

Ahogy a termés bővül, várhatóan ennek az ára is csökkenni fog. Heteken belül pedig a barack is megérkezik a piacokra, szintén jóval hamarabb, mint az megszokott lenne

– részletezte Nagy László.

Kapcsolódó
Ezekre figyeljünk, ha szamócát vásárolunk
Az sem mindegy, hogy milyen nagyságú.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik