Életmód

Kutyák segítenek idős emberek lelki gyógyításában Pécsen

Kellemes, szórakoztató, szeretetet adó pillanatok ezek a szépkorúaknak.

Az állat-asszisztált terápiát B. Levinson, amerikai pszichológus dolgozta ki az 1960-as években, először érzelmileg zavart, illetve árva gyerekek gyógyítására, majd a módszert később kiterjesztette súlyos, gyógyíthatatlan betegek segítésére, illetve olyan időskorúakra, akiknél az egyedüllét és magány miatti szellemi és fizikai leépülést gátolni vagy lassítani lehetett az állatterápia segítségével.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

E terápiában több fajta állatot alkalmaznak, minilovakat, kutyákat, de akár nyulakat is. Hazánkban a kutyaterápia a legelterjedtebb, és elsősorban gyerekek és idős emberek körében alkalmazzák.

A négylábú bevonása például az iskolai órákon könnyen megkedveltetheti az adott témát vagy tantárgyat a gyerekekkel. egy idősotthonban tett látogatás pedig kellemes, szórakoztató, szeretetet adó pillanatokat ad a szépkorúaknak.

Megtáltosodnak a gyerekek a tanítási órákra bejáró magyar vizslától
Az ózdi általános iskola gyerekei valósággal követelik, hogy a magyar vizsla vegyen részt minden tanítási órán.

Felvételeink a pécsi Szent Lőrinc Gondozóotthonban készültek, ahol a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület tartott foglalkozást 2019. március 6-án. Az állatasszisztált terápia célja, hogy fejlessze, szinten tartsa a résztvevők kommunikációs és koncentrációs képességét, javítsa közérzetüket és kizökkentse őket a hétköznapi rutinból.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik