Mozaik

Hegymászó világbajnok lett a kóbor kutyus

Eddig is tudtuk, hogy az állatok különleges tettekre képesek.

Tavaly novemberben megszületett a hegymászás kutya világbajnoka. A kóbor kutyus 5300 méter körüli magasságnál csatlakozott a Seattle-ből származó Don Wargowsky vezette csapathoz a Himalája nepáli részén, és egészem a Barunte-csúcsig jutott fel a hegymászó csapattal, írja a Mother Nature Network.

Ezen a terepen néhány száz méteren rögzített kötél van kifeszítve, mert annyira nehéz az áthaladás

– mondta Wargowsky az MNN-nek, majd hozzáfűzte:

Amikor megjelent a táborunknál,  adtam neki egy kis marhahúst, és velem maradt végig a három és fél hét alatt.

A Mera nevet adták a négylábú csapattagnak, Wargowsky pedig rájött, hogy néhány nappal korábban látta őt Kare városában, de a kutya akkor nem közeledett hozzájuk. Nepálban ugyanis annyira félnek a kóbor kutyák terjesztette veszettségtől, hogy agresszíven bánhattak vele korábban, így meglehetősen félénk volt a lány kutyus.

De mikor Mera úgy döntött, hogy csatlakozik az expedícióhoz, fokozatosan felengedett a csapattagokkal szemben. Az első éjszaka Wargowsky megpróbálta behívni a sátrába, de nem ment be, hanem felkerekedett a hóban. Aztán másnap már bebújt a felkínált hálózsákba, és ott melegedett a túravezető sátrában.

A sok mászás után jólesik a szundi – Fotó: Don Wargowsky

Wargowsky nehéz helyzetben volt a hívatlan vendégével, hisz az elemek nem igazán kedveztek a kutyás kirándulásnak.

Nyilvánvaló, hogy a csoportom iránti felelősségem az első, de mégis nagyon örültem, hogy a kutyus velünk tartott

– mondta.

Megpróbáltam ráhatni aztán, hogy maradjon az alaptáborban, hisz egyre meredekebb és veszélyesebb lett a terep. De ha nincs, aki enni adjon neki a kihalt havas pusztaságban, éhen hal, ez is nagy dilemmát jelentett.

Csak egy alkalommal történt meg, hogy Mera néhány napra eltűnt, a csapat serpái körül lábatlankodott az idő alatt. Wargowskyék pedig azon fáradoztak, hogy köteleket erősítsenek fel körülbelül 6100 méternél.

Amikor a csapat elérte tábort mintegy 6400 méteren, a rossz időjárás miatt négy napig ott kellett maradniuk. Mera Wargowsky mellett maradt, aki megosztotta vele a sátorát és az ételét.

Az összes ételem elfeleztem, de mindketten lefogytunk pár kilót

– emlékezett.

Wargowsky szerint Mera úgy nézett ki, mint egy tibeti masztiff és egy nepáli juhászkutya keveréke.

A vezetőt lenyűgözte, hogy Mera mennyire jól navigál a hóban és a jégen, és milyen jól tűri a hideget.

Fotó: MNN – Don Wargowsky

Kora reggelenként vagy késő esténként volt néhány lejtő, amikor a hó nagyon ropogós és jeges volt, igazán csúszós és látszott, hogy Mera küzd vele. A mancsai kisebesedtek, véreztek, de szerencsére minden este begyógyultak a felszíni sérülései.

Nehéz volt elhinni, hogy nem vakon megy, hisz az emberek mind drága gleccser-szemüveget viseltek, miközben a kutyát semmi nem védte az időjárástól.

A világrekorder kutyus

Csak egy nagyon nehéz terepen kellett kötelet kötni rá, hogy segítse a kutyát, mert bár felmászott a meredeken, lefelé nem mozdult tovább.

Fotó MNN – Don Wargowsky

Végül a csapat Mérával, a kabalájukkal együtt a 7126 méter magas Baruntse-csúcsig jutott, Mera pedig valódi hős lett. Világszerte híre ment teljesítményének, Wargowskynek pedig mindenütt a telefonjával készített képeket kellett megmutatnia bizonyságul, hogy a kutya valóban végig, egészen a csúcsig velük tartott.

Ő az első kutya, aki valaha is ilyen magasságba eljutott

– közölte Wargowsky.

Az Everest 5300 méter magasan lévő alaptáborába van, hogy felmennek kutyák, sőt a kettes táborig is eljuthatnak, nagyjából 6500 méterig is követik a mászókat, de ennél magasabbra nem szoktak merészkedni. Ilyen magasságban már nagyon kevés az oxigén, a mászók jelentős része oxigénpalackot használva jut fel a csúcsra – mondta el Billi Bierling a Himalája adatbázisát áttanulmányozva.

Fotó: MNN – Don Wargowsky

Wargowsky arról is mesélt, hogy a kutya a pihenők alkalmával gyakran kifeküdt a hóba. A csapattagok attól féltek, megfagy, de nem ez történt, mindig vígan ébredt a szunyókálásból. Máskor meg fogta magát, s bekérezkedett valakinek a sátrába.

A hegymászásra termett kutya

Mindezek után Wargowsky számára nagy volt a kísértés, hogy újdonsült barátját hazavigye magával az Egyesült Államokba.

Szerettem volna befogadni, de egy kis lakásban élek Seattle-ben, ez a kutya pedig egyértelműen arra vágyik, hogy hegyet másszon.

Miután végeztek a Baruntse-csúcson, a sportos kutya nevét Baru-ra változtatta új gazdija, az egyik serpa, aki örömmel fogadta be. Elvitte őt állatorvoshoz, hogy megbizonyosodjon róla, egészséges. A sérülései gyorsan meggyógyultak, és visszanyerte eredeti súlyát is a kutyus.

A csúcson – Fotó: Don Wargowsky

Wargowsky, aki megosztotta az interneten a Mera-történetet, mostanában új fotókat kapott tavalyi útitársáról. Idén többször is járt Nepálban expedíción, és azt tervezi, hogy mindenképp meglátogatja hegymászó partnerét, a világbajnok kutyust.

Semmit nem tehettem, hogy visszatartsam őt a hegymászástól, hisz nagyon látszott rajta, hogy velünk akar jönni. Nagyon megszerettem ezt a kis világrekordert

– nyilatkozta.

Kiemelt kép: Don Wargowsky

Hűséges társ a családban a szeretetre vágyó kuvasz
A kuvasz nemzeti kincs, megőrzése az utókornak közös feladatunk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik