A jó egészség titka: tölts heti két órát a természetben

Igaz a régi mondás: a nyugalom áldásos hatású.
Kapcsolódó cikkek

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget, a jólétet, még akkor is, ha nem aktívan kirándulunk, mozgunk, hanem egyszerűen üldögélünk és élvezzük a nyugalmat – vélik brit kutatók az MTI jelentése szerint.

A szabadidő parkokban, erdőkben vagy strandokon eltöltött időnek fizikailag és mentálisan is kiváló hatásai vannak, ezt eddig is tudtuk, de a mostani kutatás azt is kiderítette, mennyi idő szükséges ezen hatások eléréséhez.

Minden várakozást felülmúlt az ingyenes természetjáró applikáció
Az alkalmazás gyakorlatilag egy mobilos útikönyv, túraútvonalakkal, térképpel, látnivalókkal, beépített segélykérővel.

Az Exeteri Egyetem orvostudományi karának kutatói húszezer embert kérdeztek ki Angliában előző heti tevékenységükről. Minden negyedik ember, aki csekély vagy semennyi időt nem töltött el a természetben, rossz egészségi állapotra panaszkodott, és a természetbe nem járók fele mondta azt, hogy elégedetlen az életével. Azoknak viszont, akik legkevesebb két órát eltöltöttek a természetben, csupán egyhetedük panaszkodott rossz egészségi állapotra és egyharmada volt elégedetlen életével.

Igazán az lepett meg minket, hogy ez minden csoportra fennáll, fiatalra és idősre, gazdagra és szegényre, városi és vidéki emberre egyaránt. Azokra is fennáll, akik tartós betegségben szenvednek, vagy fogyatékosok, tehát a kiszabadulás a természetbe mindenkire jó hatással van. És nem kell, hogy testedzést végezzünk, a padon való üldögélés is elégséges

– mondta Mathew White, a Scientific Reports című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmány vezető szerzője.

A kutatókat az is meglepte, hogy egyáltalán nem számít az, hogy ez a két óra egybefüggő volt, vagy több rövidebb időszakból áll, és az sem, hogy városi parkba, erdőbe, vagy strandra mentek az emberek.
Az adatok azt mutatták, hogy két óra volt az a küszöbérték, amelynek pozitív hatásai voltak: a természetben eltöltött jóval több időnek sem volt plusz hatása az egészségre.

Tanítsuk meg gyermekeinknek meglátni és védeni a természet csodáit
Telegdi Ágnes Arakönyv díjas írónő üzenete: megtanítani a felelősségteljes állattartást és átadni a természet védelmének a szemléletét.

Bár a tanulmánynak nem az volt a célja, hogy kiderítsék, a természetnek miért van áldásos hatása, White a nyugalomra vezette vissza az okokat.

Az emberek többsége rendszeresen többszörös nyomás alatt áll. Ha kimegy a természetbe, ott nyugalom honol, ami pihentető, és időt biztosít arra, hogy elkezdhessük feldolgozni a dolgokat.
Egyre inkább az találjuk, hogy fontos a biodiverzitás gazdagsága. Ugyanebben a felmérésben 4500 ember követtünk nyomon, és azt találtuk, hogy ha páratlan természeti szépséggel vagy különleges tudományos jelentőséggel bír az a hely, ahol szabadidejüket eltöltötték, akkor stresszes állapotuk jobban oldódott

– magyarázta White.

Kiemelt kép: Pixabay.com

Kiránduljunk szent helyeinkre testi-lelki egészségünkért
Magyarországi szent helyek és lelki egészségmegőrző központjaink.