Szokatlan lépésre szánta el magát egy ausztrál lányiskola: eltüntették a kukákat az iskola területéről. A rendszert azután vezették be, hogy az intézmény részt vett a műanyagmentes július kihívásban, melynek keretein belül a tanulók sok mindent megtanultak a műanyag szennyezésről, írja a Treehugger.
Míg a hallgatók a szemetet az iskolán belül a komposztálóba vagy az újrahasznosítóba tehetik, azokat, amelyek egyikbe sem illenek, nem dobhatják ki, meg kell őrizniük őket.
Ösztönözni szeretnénk a hallgatókat, hogy csomagolják az ebédet saját éthordóba, és használjanak kevesebb csomagolóanyagot. Lesz egy rendszerünk, amely díjat ad majd azoknak a hallgatóknak, akik a legkevesebb szemetet termelik
– mondta el Karen Money igazgató, aki azt is elmagyarázta, hogy ugyanazt a modellt alkalmazzák, mint az ausztráliai nemzeti parkok: ,,A hulladékot, amit a kiránduló bevisz az erdőbe, ki is kell hoznia!”
Az iskola fenntarthatósági csapata hat hónapig konzultált a hallgatókkal és a szülőkkel, és az ötletet a kukák megszüntetéséről rengetegen támogatták. Andrew Vance biológiatanár szerint az iskola megvizsgálta a szeméttermelését, és 2018-ban 954 köbméter hulladékot termeltek, amelynek eltávolítása 13 000 dollárba került. Ez további érv volt amellett, hogy az új rendszer elinduljon.
Mivel a fiatalabb generációt nagyon érdekli a környezetvédelem, várhatóan nem ez az iskola lesz az egyetlen, amely megszünteti a kukákat és a tudatosabb életmódra ösztönzi a tanulókat.
Kiemelt kép: Pixabay.com