Életmód

Dizájntermékeket készítenek Miskolcon az autisták

Egyre több vásárló keresi a minőségi kézműves remekeket.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) bútortervezőként végzett dizájner, Szalkai Dániel az egyetem elvégzése után a többek között a szülei által 1992-ben létrehozott Miskolci Autista Alapítványnál kezdett el dolgozni. Miután Dániel bátyjáról kiderült ötévesen, hogy autista, a szülei létrehozták az alapítványt, hiszen akkoriban nem ismerték még úgy ezt a betegséget, és a megfelelő szociális ellátórendszer sem létezett a kilencvenes években. Bátyja, Bence az első lakók egyike volt, és ma, 36 évesen még mindig a lakóotthonban él.

Az alapítvány épülete

Fotó: MAACRAFT

Szalkai Dániel a MAACRAFT segítő dizájn megálmodója és fő motorja. A szociális vállalkozás 2012-ben indult el a Miskolci Autista Alapítvány alkotóműhelyeként, segítő céllal: autistákat és egyéb sérülteket foglalkoztat a műhely.

Autizmus – röviden

Az autizmus a szociális, kommunikációs-kognitív készségek minőségi fejlődési zavara, amely egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet. Ez lehet igen súlyos, járulékos fogyatékosságokkal halmozott sérülés, illetve többé-kevésbé kompenzált (ritkán jól kompenzált) állapot. A súlyosan érintettek egész életükön át teljes ellátásra, a jó képességűek egyénileg változó támogatásra szorulnak..

Felnőve, kitanult formatervezőként egyértelmű volt Dániel számára, hogy tehetségét a cél szolgálatába állítja:

A társadalom közel egy százalékát érinti az autizmus valamilyen szinten. Célom, hogy megmozgassam ezt a társadalmi csoportot, és ennél a közel százezer embernél elérjek valamiféle aktivitást. Fontos, hogy a szülők ne tragédiaként éljék meg, ha autista vagy sérült gyermekük van, hanem perspektivikusan gondolkozzanak a gyerek érdekében.

Magas minőségű tárgyakat és delikátesz termékeket készítenek, miközben értelmi sérült felnőttek ismerhetik meg a munka világát, örömét. Emellett a kertgondozás, kézműves technikák elsajátítása segít abban, hogy a kognitív és manuális képességeiket fejlesszék, valamint a vizuális kultúrára reflektáló ismereteket sajátíthatnak el a munkaterápiás foglalkozások keretében.

Fotó: Szalkai Dániel

Bence, az autista bátyám 36 éves, és megtapasztaltam a családon belül, hogy speciális igényeik vannak, védett környezetre van szükségük a társadalomban, hogy ne legyenek szegregálva, hiszen érzékenyebb a szenzoros ingerfeldolgozásuk másoknál, viselkedészavarosak, nehezen érvényesülnek önállóan vagy egyáltalán nem képesek rá

– meséli Szalkai Dániel.

Galéria
Fotó: MAACRAFT

A műhelyben jelenleg tizennégy autista és értelmi sérült fiatal dolgozik, három szakmai segítő koordinálja a munkájukat. Tizenhat éves koruk betöltése után dolgozhatnak itt a munkavállalók, felső korhatár nincs, de jelenleg 20-30 év közöttiek az itt lévők, akik ajánlás alapján kerülnek ide.

Ezekről a fiatalokról a szülők, gondviselők döntenek, akik előzetesen a szociális ellátórendszeren keresztül ajánlást kapnak, mivel érdemes foglalkoznia az adott fiatalnak a képességei alapján. Ha jól érzik itt magukat, itt maradnak, de persze van nálunk is fluktuáció, van olyan, aki unja itt magát, bár elég széleskörű spektrumon foglalkoztatjuk őket, manuális tevékenységeket végeznek, kosárfonást, háncsfonást, térbeli varrásokat, asztalostechnikákat, változatos a termékportfóliónk, így a végzendő munka is

– mondja el Dániel.

Fotó: MAACRAFT

Az idei év új termékét a Magyar Madártani Egyesülettel “szövetkezve” készítették, méghozzá madáretetőket, melyeket a múlt héten dobtak a piacra.

Fontos számukra az is, hogy a termékek környezetbarát, természetes alapanyagokból, háncsból, fából, festett raffiából, és technikákkal készüljenek, a fenntarthatóság jegyében.

A szakmai stáb előkészíti a terméket, ez esetben a madáretetőt, a fiatalok felületkezelik, összeállítják.

Ajándékcsomag, benne mézeskalács keksszel és herbateával, a doboz maga a madáretető, így tökéletes karácsonyi ajándék is. Nem azért vásárolnak tőlünk, mert szánnak minket vagy a lelkiismeretüket akarják jótékonykodással megnyugtatni az emberek, Hanem tetszenek nekik a termékeink. Felfigyelnek rájuk a közösségi médiában.

Galéria
Fotó: MAACRAFT

A madáretető-ajándékcsomagban lévő herbateát is ti készítitek?

Igen, teljes egészében. Van egy 63 m³-es, nagyon buja fűszerkertünk is, itt termesztjük a gyógynövényeket, fűszernövényeket. Van itt citromfű, zsálya, citromos kakukkfű, oregánó, mentafélék, szurokfű, kamilla. Egy biológus biztosítja a minőségi magvakat, és szakemberek felügyelik a termesztés folyamatát is. A fűszerszárító szekrényben megszárítják a növényeket, majd válogatják, kézzel morzsolják, papírtasakokba, üvegekbe töltik a fiatalok, aztán így értékesítjük ezeket a webes felületünkön keresztül. Készítünk itt mindenféle herbatea keveréket is, van például élénkítő, de nyugtató teakeverék is.

Miben több a MAACRAFT más segítő műhelyekhez képest?

Ez egy védett munkahely, a termékeinket pedig a dizájn teszi különlegessé. Nemcsak hasznosak és segítik az értelmi sérültek foglalkoztatását, de értéket is képviselnek, minőségiek, sokan keresik őket. Jó ügyet szolgálunk, jó kis csapattal, szép termékekkel.

Vannak új tervek és célok a meglévők mellé?

Belevágtunk egy nagy projektbe, és meg is nyertük a támogatást az Erste alapítványánál, Erste Seads ennek a kezdeményezésnek a neve, a lényege pedig az, hogy az anyagi mellett szakmai támogatást is nyújtanak a fejlődéshez. Így tudjuk növelni a kapacitásunkat, a munkaerő állományt fogjuk növelni, gépesíteni fogunk, felújítjuk a tereket, ahol a munkafolyamatok folynak, korszerűsítünk mindent, és még több embernek nyújtunk munkalehetőséget, a termékekre van igény szerencsére, így mindenki kedvére tehetünk majd a tervek szerint.

Kiemelt kép: MAACRAFT

Kutyák segítenek idős emberek lelki gyógyításában Pécsen
Kellemes, szórakoztató, szeretetet adó pillanatok ezek a szépkorúaknak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik