Egyre divatosabb visszatérni a múltba, a hajdan népszerű szokásokat feleleveníteni. Így tett néhány fiatal is, amikor a 21. században úgy döntöttek, hogy fogják magukat, és vándorszínésznek állnak.
A francia társulat öt lovasszekérrel rója az utakat, és egy-egy faluban megállnak, hogy szórakoztassák előadásukkal a kíváncsi közönséget. Az Ambulans Theatre legutóbb Dad községben, majd Mecséren vendégszerepelt, egy-egy éjszakát töltöttek ott.
Két éve született meg az ötlet, amikor összejött 15 társulat, és a tagjaik úgy döntöttek, hogy elutaznak Európa akkori kulturális fővárosába, Plovdivba. Az Ambulans Theatre csapata szekérrel indult útnak, míg mások biciklikkel vagy vonaton érkeztek.
A Párizstól 100 kilométerre keletre fekvő Château-Thierry városából inultak, és értek 2019 nyarára Plovdivba, ahol az összesen összegyűlt 200 művész három hetet töltött el. A “szekeresek” onnan folytatták az útjukat Materába. Olaszországban 12 főre nőtt a létszám, igazi vándorkomédiásokként útközben is csatlakoztak hozzájuk a színjátszást, zenélést, éneklést kedvelő emberek.
Áthajóztak Görögországba, ahonnan harmincan indultak tovább, immár öt szekéren. Románián keresztül vezetett az útjuk Magyarországra, most a Győr-Moson-Sopron megyei Mecséren vannak, ahol szombaton este felléptek a helyiek legnagyobb örömére.
Korompai Péter kemenceépítő és kerámiamesternél találkoztam a csapattal Móron. Innen indult útra évekkel ezelőtt a tragikusan elhunyt Gecse Balázs is, aki ökrös szekéren járta Európát. Az ő nyomdokaiba lépve indultam el. A társulat három hétig vendégeskedett Péternél, nekem pedig annyira megtetszett, amit csináltak, hogy csatlakoztam hozzájuk. Eredetileg egy hétig akartam velük maradni, de majd meglátom, nagy a kísértés, hogy hazakísérjem őket egészen Franciaországba
– mesélte lelkesen az amatőr előadó, Beck Aliz.
Ambulans théâtre, 21 janvier 2020, Dad Hongrie, 14h42, 1°C, en route
Közzétette: Ambulans Théâtre – 2020. január 21., kedd
Jelenleg kilencen alkotják a nemzetközi csapatot: francia, belga, német, olasz, román és magyar amatőr színészek, zenészek, énekesek. Legtöbbjüknek van főállása, amit a vándorlás idejére felfüggesztettek. Néhányan az eredeti vállalást is végigviszik, vagyis az egész utat bejárva kalandoznak együtt, és csak nyáron térnek vissza Château-Thierry-be, ahonnan útnak indultak.
A szekerekben lakunk. Van egy magyar kocsi egy magyar lóval, ezeket már itt vették nálunk, az nem lakható egyelőre. Van egy nyitott tetejű konyhaszekér, van egy kicsi, egy vagy kétszemélyes, és két nagy szekér, amiben már három-négy ember is elfér. Ezek fűthetőek, a legnagyobbat ketté is lehet választani. Ha éppen többen vagyunk, sátorban alszunk, és mindig felállítjuk estére a nagy sátrat, ami nappaliként szolgál. Amikor letáborozunk valahol, ott tüzet rakunk, vacsorát főzünk, mókázunk, játszunk, aztán lefekszünk. Reggel pedig a reggeli után színészi játékokat végzünk, egymásra hangolódunk
– sorolta Aliz.
Naponta 15-25 kilométert haladnak, és minden negyedik napon tartanak egy teljes nap pihenőt az állatokért, hogy friss erőre kapjanak. Lavórban tisztálkodnak, de hetente egyszer megállnak olyan helyen, ahol zuhanyozhatnak. A legtöbbször nagyon pozitív fogadtatásban van részük, a falu polgármestere vagy jegyzője köszönti őket, és megmutatják, hol intézhetik el ügyes-bajos dolgaikat.
A leghatalmasabb élmény nekem az, ahogy a csapatot kísérő állatok a társulat részeivé lettek. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Van egy kecskénk, becsatlakozik a játékokba, sőt már a játékba is, hisz improvizatív előadásaink vannak, az emberek között mozgunk, éneklünk. Van két csirke, egy kutya, négy ló és egy öszvér is köztünk, de a kecske a legközvetlenebb, beáll este a tábortűzhöz, a kutya pedig vigyáz rá
– lelkendezett Aliz.
Vasárnap Győrben utcazenélést terveznek, ledobják a kalapot, és előadják az út során tanult népdalokat, köztük a magyar Várj, madárka címűt is. Nagyon élvezik az emberek az előadásokat, francia körtáncot is tanítanak nekik, mindig hatalmas a hangulat.
Hamarosan Ausztria felé veszik az irányt innen, majd Németországon keresztül érnek haza Franciaországba.
Fotó: Beck Aliz
Kiemelt kép: Facebook/Khoór Krisztina
