A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi évben, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe. Húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. Ez március 22. és április 25. között lehet. Ezen a napon hagyományosan a sonka mellé tojást, tormát fogyasztunk, a gyerekek megkeresik a kertben vagy jobb híján a lakásban elrejtett csokitojásokat, nyulakat, aztán finom falatokkal készülünk a másnapra várható locsolókra. Régen ehhez a jeles ünnephez számtalan hagyomány kapcsolódott, ezek egy része eltűnt, mások, bár nem feltétlenül régi formájukban, de ma is élnek.
Egykor húsvét vasárnap fontos része volt az ételszentelés. Ekkor az emberek díszes kosarakban a templomba vitték az ételt – sonkát, bárányt, kalácsot, tojást, bort – és megszenteltették, majd siettek haza, mert nagy jelentőséget tulajdonítottak a megszentelt ételnek. Még a maradékot is kiemelten kezelték: a szentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy sokat teremjen, a húsvéti kalács morzsáját pedig a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak.
Habár napjainkban a locsolás már nem kap akkora szerepet, régen ennek is nagy hagyománya volt. Egykor vidéken a lányokat a kúthoz, vályúhoz vitték, és egy jókora vödör hideg vízzel leöntötték őket.
Valamikor vízbevető, öntöző hétfőnek, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ez utalt a locsolás módjára. Nem véletlenül, mert ha önként nem, akkor erőnek erejével hurcolták a lányokat a patakhoz vagy kúthoz. Az a fiatal lány, akit senki sem locsolt meg, „elhervadt”, aki bőrig ázott, igencsak kívánatos feleségjelöltnek számított.
A népszokás ma már szelídebb formát kapott, vödör víz helyett kölnivel locsolnak a férfiak, hozzá kedves vagy vicces locsolóverset rögtönözve, cserébe pedig hímes vagy csokitojást kapnak.
Kiemelt kép: MTI/Veres Nándor
