- Győri Klára és Róka Zoltán 2012-ben érkeztek Bali szigetére.
- Kislányuk, Amidala már Indonéziában született.
- Zoltán üzleti célból 2014-ben járt először Sumba szigetén, és a tapasztaltak alapján nem volt kérdéses, hogy erre a nyugalmas helyre költöznek.
- Sumba fővárosában létrehoztak egy ötcsillagos szálláshelyet, majd a tengerparton vásárolt telken két hagyományos, sumbai házat építettek.
- A helyiek elfogadták őket, ők pedig megszokták az indonéz életritmust.
- Jelenleg a Sumba Paradise Resort nevű szálláskomplexum létrehozásán dolgoznak.
A házaspárt “kalandjuk” előzményeiről, kinti életükről, mindennapjaikról és terveikről kérdeztük.
Mikor döntötték el, hogy a világ másik szegletében folytatják az életetüket, és mi volt az oka?
Zoli: Rólam tudni kell, hogy nem szeretem a hideget, ezért amíg Magyarországon éltem, nagyon sokszor töltöttem a világ távoli tájain, melegebb éghajlaton a téli időszakot. Jártam Thaiföldön, Indiában, Nepálban, Indonéziában és éltem az USA-ban is. Tehettem, mert 18 éves korom óta vállalkozó, azaz a magam ura vagyok.
Amikor 2007-ben először jártam Balin, azonnal beleszerettem, és eldöntöttem, itt lesz a téli bázisom.
Klári: 2009-ben ismertem meg Zolit. Mondta, hogy Bali nagyon tetszett neki, de Indiát is szívesen megnézné. Együtt jártuk be Indiát, az Andaman szigetvilágot és Nepált. Végül az a döntés született, ha Bali nem válik be, akkor az Andaman szigeten próbáljuk meg kialakítani a téli bázisunkat.
Én akkor Londonban éltem már kilenc éve. Tisztában voltam vele, ha elhagyom Londont, elveszítem azt a lehetőséget, hogy megszerezzem az angol állampolgárságot, úgyhogy megszereztem.
Már otthonról néztem, milyen lehetőségek vannak Balin munkavállalásra, és tudtam, hogy az English First Globális Iskola Lánc angol anyanyelvű tanárokat alkalmaz. Elvégeztem a Teaching English as a Foreign Language tanfolyamot, hogy Balin válalhassak munkát angoltanárként, és ezt a brit útlevél és az Angliában szerzett egyetemi diplomám lehetővé tette.
Mikor vágtak neki a nagy kalandnak?
Klári: 2012 januárjában landoltunk Balin, áprilisban munkába álltam egy iskolában, ahol Amidala kislányunk születéséig közel három évig dolgoztam.
Zoli: Az otthon kiadott lakásokból befolyt albérleti díjakból, Klári fizetéséből és a fotós túrákból – amiket időtöltésként találtam ki magamnak – kényelmesen megéltünk.
Vállalkozói énemből kifolyólag ugyanakkor Balin is azonnal a befektetési és üzleti lehetőségeket kerestem. Elsőként a Bali Craft Market nevű, lakberendezési cikkeket forgalmazó vállalkozásomat kezdtem el két barátommal. Jelenleg webáruházon keresztül értékesítjük termékeinket.
Hogy kerültek Sumba szigetére?
Klári: Sumba az indonéz emberek körében sem nagyon ismert sziget, sokszor összetévesztik a hasonló nevű Sumbawa szigettel.
Érkezésünk idején nagyon olcsón lehetett tengerparti telkeket vásárolni. Zoli is ilyen szándékkal érkezett 2014 májusában először a szigetre. Akkor egy kőgyár létrehozásán dolgoztunk egy magyarországi üzleti partnerrel, de nem csupán üzleti megfontolásból döntöttünk Sumba mellett. Bali sajnos annyira zsúfolt és szennyezett lett az évek alatt, hogy már nem a nyugalom szigetét jelentette számunkra. Csendesebb helyre vágytunk, s ma már tudjuk, hogy Sumba tökéletes választás volt.
Zoli: Sok minden szólt Sumba mellett: gyönyörű tengerpartok, érintetlen természet, mesébe illő vízesések.
Nekem gyerekkorom óta az volt az álmom, hogy legyen egy kis kunyhóm valahol a tengerparton, ahová öreg koromban visszavonulhatok. Sumbán ez lehetségesnek tűnt. És még egy nagyon fontos dolog: a vallás! Mi ugyan nem vagyunk vallásosak, de mióta világ a világ, a vallás megosztja az embereket. Sumba lakosságának több mint 80 százaléka keresztény, ezáltal az összetartás is nagy, és ezt ma már mi is erősítjük.
Könnyen beilleszkedtek?
Klári: Sumbán azonnal befogadtak bennünket a helyiek, igaz én tudatosan tettem is azért, hogy ez így legyen. Vasárnaponként templomba jártam, mert szerettem volna, hogy lássanak az emberek, és tudják, hogy hozzájuk tartozom. A karácsonyi misére például én is vittem rengeteg süteményt.
Később, amikor hivatalról hivatalra jártam ügyeket intézni, többször mondták, hogy láttak a templomban, s talán ezért is segítőkészebbek voltak velem az emberek.
Amikor a tengerparti házikónk elkészült, egész napos mozivetítést rendeztünk a telkünkön, és oktatást is szerveztem gyerekeknek és felnőtteknek a környezettudatosságról. Ekkor hoztuk létre kislányunkkal, Amidalával a Clean Sumba projektünket.
Konkrétan mit takar az elnevezés?
Klári: Nagyon zavart, hogy a faluban az óvodához vezető út szélén rengeteg szemét volt, és úgy döntöttem teszek valamit ellene.
Minden héten egy órára kimentünk Amidalával szemetet szedni, és egyre többen csatlakoztak hozzánk. Motiváltam a gyerekeket ajándékokkal, megismertettem velük az újrahasznosítás lényegét, így például csomagolópapírból táskát készíteni. Előadásokat tartottam templomi közösségekben és iskolákban is a környezetvédelem fontosságáról.
Sajnos a koronavírus-járvány a projektnek ideiglenesen véget vetett, mert a szigeten is megtiltották a csoportosulást, 2020 márciusa óta zárva van minden templom és iskola.
Amint lehet, szeretném folytatni munkámat, és pénzt gyűjteni egy műanyagfeldolgozó gépezetre, mert itt nincs szervezett szemétszállítás.Mindenki égeti a szemetet.
Említették a tengerparti házat. Ma már abban éltek?
Zoli: Kicsit visszakanyarodok az időben. Elsőként vettünk egy 280 négyzetméteres házat a fővárosban, Waingapuban, amit a cégünk székhelyének és bemutatótermének gondoltunk. Végül Villa Amidala lett belőle, mely ötcsillagos, háromszobás, légkondicionált, úszómedencés szállásként üzemel.
Fontosnak tartottam, hogy legyen egy házunk a tengerparttól távolabb, hogy bármilyen természeti katasztrófa – árvíz, vihar – esetén legyen hova menni. De ez fordítva is igaz. Most, a járvány idején a tengerparton sokkal nagyobb biztonságban vagyunk, mint a fővárosban, ahol lépten-nyomon emberekkel érintkeznénk. Van úgy, hogy a parton hetekig nem látunk senkit.
A tengerpartra hagyományos sumbai házikókat képzeltünk el, mert szeretnénk megőrizni a sziget jellegzetességeit, hagyományait. A villa építése megerősítette bennem azt, hogy olyasmit kell építtetni a helyiekkel, amihez értenek: ezeket a házakat, ha megvan az alapanyag, három hónap alatt felépítik.
Ilyen házikót építettünk a tengerpartra – ma már kettő van belőle -, és amikor valamennyire élhető volt, akkor be is költöztünk. Klári azóta csak akkor jön el onnan, ha muszáj, mert imád ott lenni.
Mi a helyzet a szálláshellyel?
Zoli: Én jobban szeretek a villában lenni, ha már megszenvedtem érte. Ha nincs vendég, akkor inkább ott vagyok. Ott mindent megteremtettem magamnak, amire igényem van, élvezni szeretném a munkám gyümölcsét.
Voltak már magyar turisták a Villa Amidalában?
Klári: Igen. Főleg honfitársinknak szoktuk reklámozni a sumbai üdülés lehetőségét. Sokan vannak, akik nagyobb biztonságban érzik magukat, ha tudják, hogy egy olyan helyre mennek pihenni, ahol az adott nemzet nyelvét beszélő utazásszervező várja őket.
És azért is jó érzés, hogy magyar utasokat kalauzolhatunk, mert ezáltal egy kevés hazai füstölt kolbászhoz is hozzájuthatunk…
Ha már szóba jött a kolbász. Milyen a sumbai konyha?
Klári: Megtanultam indonéz és más ázsiai ételeket főzni, amik egészségesebbek, mint a zsíros ételek, amiket otthon ettünk, de néha hiányoznak a hazai ízek.
Sok finomságot lehet készíteni helyi alapanyagokból, és egy kis kreativitással megteremthetőek az otthoni ízek. Hiányoznak viszont a tejtermékek, mert sajtot, túrót, tejfölt, joghurtot és ilyesmit nem lehet kapni. Van helyette kókuszkrém, amivel a tejfölt lehet helyettesíteni, és nemrég sikerült tofuból nagyon finom “hamis” túrógombócot készítenem.
Van ellenben bőséggel zöldség, gyümölcs, tempe és tofu,de többnyire halat, csirke- és marhahúst is lehet vásárolni.
A kenyér helyett rászoktunk a rizsre. Bár mindig van itthon kenyér, amit házilag sütünk, ám azt csak reggelihez esszük.
A kolbász nekem azért hiányzik különösen, mert imádom a rakott krumplit…
Klára konyhai remekei
Mennyire meghatározó a turizmus Sumbán?
Klári: Sumba egyre népszerűbb úti cél az indonézek körében. Európából ide utazni viszont nem olcsó.
Sumbának két repülőtere van, melyek csak helyi járatos gépeket fogadnak. Azt szoktuk javasolni a vendégeinknek, hogy Balira érkezzenek, töltsenek el néhány napot ott, mielőtt Sumbára repülnek, ami egy óranyira van Balitól.
Zoli: A járvány előtti időszakban annyi foglalásunk volt, hogy már csak egy évre előre lehetett foglalni nálunk. Sumba egyébként nagyon gyorsan fejlődik, de messze vagyunk még attól, hogy elturistásodjon. Szerintem ehhez kell még jó húsz év.
A járvány milyen hatással volt a turizmusra?
Zoli: Azoknak, akik csak a turizmusra alalpoztak, nagyon kedvezőtlenül. Ismerünk olyan külföldi villatulajdonost, aki március óta csődbe ment. Szerencsére mi mindig több lábon állunk, úgyhogy nekünk a járvány nem okozott nagy gondot. Rengeteg kiesést jelent, de nem lehetetlenítette el a helyzetünket.
Klári: A helyiek többsége nem a turizmusból él. Az itteni lakosok most is fogják a halat a tengerből, ugyanúgy el tudják adni a piacon, miközben zöldséget, gyümölcsöt termelnek és csirkét tartanak.
A turizmus Indonéziában amúgy is nagyon ingatag dolog, hiszen például egy vulkánkitörés a feje tetejére tud állítani mindent.
Élnek önökön kívül magyarok Sumbán?
Zoli: Tudomásunk szerint mi vagyunk az egyetlen itt élő magyar család. Sok viszont a külföldi befektető, főleg francia, de ismerünk olasz, japán, ausztrál és spanyol üzletembereket is.
Mikor jártak utoljára Magyarországon?
Klári: Én lassan 2 éve, Zoli 3 éve.
Nem vágynak haza?
Klári: Néha igen, de nem a hely, inkább a barátok és a család miatt. A világháló segítségével bárkivel tudjuk tartani a kapcsolatot, de az mégsem ugyanaz, mint személyesen megölelni a szeretteinket.
Meddig tervezik a kintlétet?
Zoli: Eleve úgy jöttünk Indonéziába, hogy addig leszünk itt, ameddig jól érezzük magunkat.
Szóval gondolkodni szoktunk, hogy ha nem Sumbán lennénk, akkor hol? És minden alkalommal rájövünk, hogy a legjobb helyen vagyunk, nem akarunk máshol lenni.
Cégünkkel a részvénytársasági formában működő PT Bali Craft Market Indoval most a Sumba Paradise Resort nevű szálláskomplexum létrehozásán dolgozunk, amihez megvannak a tervek és az engedélyek is. Már csak idő kell felépíteni a több mint 70 épületet.
Hát és ugye a legfontosabb maradt a végére. Kislányuk, Amidala.
Klári: Amidala egy sumbai kislány, aki sumbai tájszólással beszél, és a helyi gyerekekkel játszik naphosszat a tengerparton és a folyóban lubickolva. Az óvodában apácák tanítják. Én csak angolul beszélek vele, Zoli pedig csak magyarul. Így neveljük 3 nyelvűre, hogy minél nagyobb előnyökkel indulhasson neki a nagybetűs életnek.
Ha szeretnének bepillantást nyerni Zoli es Klári mindennapjaiba, IDE KATTINTVA követhetik őket a Róka Zoltán Sumba nevű YouTube csatornán.
Fotók: családi magánarchívum
