Életmód

107 éves nénit köszöntöttek Kecskeméten

youtube
youtube
Ő a város nagy valószínűséggel legidősebb jelenleg élő polgára.

Százhetedik születésnapján köszöntötte október 4-én a váriosi önkormányzat Nyári Gézáné Terikét a kecskeméti Margaréta Otthonban, az Idősek Hete rendezvénysorozat keretében, írta a Baon.

A kor önmagában nem érdem, hanem adottság, vagy isteni kegyelem. Ami érdem, az az ünnepelt kedvessége, jószívűsége és derűje, amivel örömet hoz a lakótársai életébe, akik nagy szeretettel gondolnak rá

– mondta köszöntőjében Almási Nikoletta, az intézmény mentálhigiénés szakembere.

Kapcsolódó
A sziget, ahol 81 évesen fiatalnak számítanak az emberek
Ikaria lakosságának egyharmada megéli a 90 éves kort.

Nagy Gézáné, Terike néni – Kecskemét nagy valószínűséggel legidősebb jelenleg élő polgára – 1914. október 2-án született Kecskeméten, a Magyar utca egyik házában. Hétéves korában Bajára költöztek. 80 éves korában került vissza a városba, ekkor költözött be a Margaréta Otthonba.

Terike néninek két fia született és több unoka, dédunoka büszke mamája.

Az ünnepségen lakótársai köszöntötték az ünnepeltet saját, erre az alkalomra írt versekkel és dalokkal, melyeket az otthon dalköre adott elő.

Születésnapja alkalmából mi is további szép és egészséges éveket kívánunk neki.

Kapcsolódó
100 éves ikerpár receptje a boldogsághoz
Mindketten édesanyák, nagymamák és dédnagymamák.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik