Vannak eleve mikroméretűre gyártott műanyagok, például a kozmetikai szerekben, bőrradírokban, de a legtöbb mikroműanyag a nagyobb darabok lemorzsolódásával jön létre fizikai hatás következtében. Ilyen hatás például a mosás is, amely során a műszálas ruhákból egy-egy alkalommal akár 70 ezer apró szemcse is bekerülhet a szennyvízbe, majd onnan a folyóba. A mikroműanyagok mérete jellemzően 5 millimétertől 0,05 milliméterig terjed.
Két szálon folyik most a kutatás: egyrészt a forrástól, tehát Rahótól a Titel közelében található torkolatig vizsgáljuk, hogy mennyi mikroműanyag van lerakódva az üledékben. Ezt a mérést évente végezzük. A kutatás másik részében azt vizsgáljuk, hogy mennyi mikroműanyag szállítódik a vízben ötnaponta
– idézte a kutatás vezetőjének, Dr. Kiss Tímea, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Geoinformatikai és Természeti- és Környezetföldrajzi Tanszékének docensének nyilatkozatát a Szegeder.
A kutató elmondta, hogy azért pont ilyen gyakorisággal, mert ötnaponta halad el felettünk a Sentinel-2 műhold, az Európai Űrügynökség (ESA) műholdja és annak egy bizonyos sávjában lehet érzékelni a víz színét. Ebből lehet következtetni a lebegtetett hordaléktartalomra, amit a kutatók megpróbálunak kapcsolatba hozni a mikroműanyagos mérésekkel, azaz, hogy mennyi lebegtetett hordaléktartalom mennyi mikroműanyag tartalommal jár együtt.
Egyrészt, egyre több a mikroműanyag a Tiszában, másrészt át is tevődik az eloszlása. Ez azt jelenti, hogy ha van egy szennyezési gócpont, akkor az később, az alatta lévő szakaszon megjelenik, eloszlik
– emelte ki a szakember hozzátéve, hogy azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Felső-Tisza mentén nagyon sok, viszonylag szegény település van, az ukrán oldalon és a magyar oldalon is, ahol a szennyvíztisztítás még most sem megoldott vagy csak az utóbbi 4-5 évben épültek ki szennyvíztisztítók.
Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 20-30-40 vagy akár 50 évben, tehát amióta vannak műanyag ruhák, azóta ezek mind beleengedik a szennyvizet a Tiszába és ha ez egyszer bekerül, akkor 500-1000 évig nem bomlanak le a műanyagok
– foglalta össze eddigi tapasztalatait Dr. Kiss Tímea.
Mivel ezek a műanyagszemcsék hidrofóbok, ezért a rajtuk megtapadt toxinok nem mosódnak le a vízzel. Emiatt sokkal szennyezőbbek. Megeszik a vízi élőlények, például a halak, ez pedig gyulladást okoz a testükben. Sajnos nemcsak a halakban, hanem az összes feldolgozott húskészítményben találtak már műanyag szemcséket, így nemcsak a vízi ökoszisztéma felől juthat el az emberi szervezetbe a mikroműanyag szennyezés.
Ráadásul baktériumok is megtapadhatnak a mikroműanyagok felületén, tehát még betegséget is okozhatnak. Emellett még az előállításuk során használt mérgező vegyszerek ‒ amiket mondjuk azért használtak, hogy ezek a műanyagok puhábbak vagy rugalmasabbak legyenek ‒ kioldódhatnak az emésztőrendszerben, ezzel mérgezve a szervezetet
– mondta el a kutatásban részt vevő Balla Alexia, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Földtudományok Doktori Iskola PhD hallgatója.
Az SZTE kutatása egy projekt (OTKA 134306) keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) finanszírozásával történik. A tervek szerint tovább vizsgálják a kutatók a Tisza és esetleg más folyók mikroműanyag szennyezettségét, arra is keresve a választ, hogy az árvizek hogyan szállítják tovább a szennyezést és hol rakják le.
Mivel az eddigi eredmények szerint az élővizek mikroműanyag szennyezése elsősorban kommunális eredetű, a jövőben arra is keresik a választ, hogy mennyi műanyag van a szennyvízben, a szennyvíziszapban, s hogyan szennyeződhetnek el a talajok a szennyvíziszap mezőgazdasági parcellákra való kihelyezésével.
