Életmód

Használt termékek piaca is működik a kaposvári hulladékudvarban

Facebook/Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
Facebook/Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
A hulladékudvarból úgynevezett tárolási díj fejében lehet hazavinni a még használható, de kidobott tárgyakat.

Négy évvel ezelőtt nyitott meg az újrahasználati központ a kaposvári hulladék­udvarban. Sikere azóta is töretlen, több ezer bútor, könyv és más tárgy talált gazdára azóta a központban kedvező tárolási díj fejében. Tervezik a bővítést, hiszen az utóbbi hónapokban megnőtt a hulladékudvar forgalma – írta a Sonline.

Szerdán például egyöntött vas serpenyőt talált. Sok mindent hoztunk mi is már ide, de vettünk itt ötezer forintért egy szinte új állapotú tálalószekrényt, valamint foteleket

– mondta a portálnak Osztopáni Jánosné, aki férjével járt az újrahasználati központba.

Hamar gazdára találnak a behozott bútorok, használati tárgyak, de keresettek a jó állapotú könyvek, bakelitek is, tavasszal pedig a kerti garnitúrák

– említette Fehér Roland, a központ egyik dolgozója.

Facebook/

Folyamatosan telítődik az újrahasználati központ áruval, amelyet tárolási díj fejében haza lehet vinni

– mondta el Szi­lágyi Ádám, a hulladékudvart üzemeltető Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette: ha szükséges egy-egy csavar, kisebb javítás, azt a dolgozók elvégzik.

Kiemelte: négy évvel ezelőtt szerették volna megteremteni annak a lehetőségét, hogy a kaposvári háztartásokban a feleslegessé váló, ám jó állapotú, másnak még használható tárgyak, bútorok ne kerüljenek a szemétbe, hanem tegyék elérhetővé másoknak.

Nagyon népszerűek a könyvek, társasjátékok, bögrék, kerti bútorok

– sorolta Szilágyi Ádám.

Kapcsolódó
Évente 650 ezer bicikli készülhetne az eldobált aludobozokból
Mi, magyarok nagyon pazarlóan bánunk a tőzsdén is jegyzett, értékes alumíniummal.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik