Farkas György Mohácson él, főállásban tűzoltóként dolgozik, és két gyermek édesapja. Eddig a tömör önéletrajz, ám György szabadidejében tímár szerszámokra cseréli a locsolótömlőt. Kis műhelyében szebbnél szebb bocskorokat készít busóknak és hagyományőrző táncosoknak.
Első bocskoromat 12 éves koromban készítettem, de már kisgyermekként sokat voltam nagyapám műhelyében. Elvarázsolt a műhely hangulata, a bőr illata és a történetek, amit nagyapa olyan átéléssel mesélt
– idézte fel emlékeit György a portálnak.
A mindentudó nagyapa
A nagyapa mindössze 12 éves volt, amikor sógorához, Gigics Milán szerb bocskoroshoz inasul szegődött. Később, több bocskoros mesterember műhelyét megjárva, Sztán György vörös tímár mesternél forgolódott, itt tanulta meg, hogyan kell a bocskornak való bőrt kikészíteni. Így a mohácsi kézműves a nyersbőrtől a kész lábbeliig mindent maga készített.
Fantasztikus volt látni, hogy nagyapám egy tábla bőrből kiszab darabokat, díszíti, majd összeállítja őket, és a darabokból egy kész lábbelit formál. Nem egyszerű nagyapától szakmát tanulni. Papa velem elnéző volt, talán nem elég kemény és szigorú, éppen ezért hosszabb időt vett igénybe, mire minden fogást megtanultam
– sorolta a bocskoros.
György édesapja más területen dolgozik, de a nagypapa élete végéig művelte a csodálatos mesterséget. Több fajta, változatos stílusú bocskort készített. Egy részük teljes egészében kaptafán készült, más darabok kézben formálódtak, csak ez után kerültek a kaptafára, ahol megszáradtak és elnyerték végső formájukat.
Évszázados szakmai fortélyok
Nagyapám mesélte, hogy mikor ő volt inas, szinte mindenki bocskorban járt, az ügyvéd, a pap és a parasztember is. Akkoriban kijártak a vásárba, ahol 40-50 bocskoros sátor állt. Akár 500 párral is rendelkezett egy-egy ügyes kezű mesterember. Emlékszem, mikor nagyapám tanított azt hangsúlyozta, hogy nem minden mozdulatot, fogást tud átadni, van, amire nekem kell majd rájönnöm, így alakulhat ki az évek alatt saját stílusom.
A bocskor készítés férfias tevékenység, erős kezeket igényel. Teljes egészében kézi munka, hiszen gyakran egészen vastag a bőr, amit nehéz megmunkálni. György egy-két kivételtől eltekintve a mai napig az idős mester szerszámait, kaptafáit használja. A resztirácsot például egy kopott késből készítette hajdanán a nagyapa. A bocskor készítéshez viszonylag kevés szerszám kell, de azok elég speciálisak: félholdkés, lyukasztó, poncoló, varróár, lyukbővítő, subak, resztirács lapul évtizedek óta a mohácsi műhelyben.
Meszezés, mésztelenítés, pikkelyezés után a bőrt úgynevezett cilogba, (fából készült kerek fektetett kádba) helyezzük, a leforrázott fenyőkéreg és darált zsíros tölgyfagubacs levében időnként kézzel keverjük – körülbelül 6-8 hétig történik a cserzés. A Mohácsi sokác bocskor talpbőrét a mai napig így készítem
– avatott be a szakmába a Bocskoros.
Busónak öltözik
A mohácsi bocskoros nemcsak a bőr lábbelik készítésével élteti az ősi hagyományokat, évente egyszer, busójárás alkalmával maga is viseli a míves bocskort.
György harminc éve lelkes busó, bocskorainak többségét hagyományőrző tánccsoportok és busócsoportok tagjainak készíti, de magánemberek is szoktak rendelni nála utcai viseletet.
A szerb táncos bocskor a formáját és az elkészítését tekintve talán a legkülönlegesebb, de a kedvencem a mohácsi sokác bocskor, amit a busók is hordanak, ez igazán egyedi, és persze én is viselem. Nagyapám kedvence viszont a bánáti szerb bocskor volt, gyakran mondogatta, hogy “ez a világ legkényelmesebb lábbelije”.
