Életmód

Adománycipókat sütött a gyerekekkel Alex, a roma pék

Összesen 600 darab kovászos cipót készített Alex a kis csapatával, hogy a kocsonyafesztiválon értékesítsék azokat és a bevételből a vakvezető kutyákat támogassák.

A Lyons Clubtól kapott a Sütni jó Alapítvány felkérést, hogy süssenek kovászos cipót, amit ők majd a miskolci kocsonyafesztiválon eladnak, és a befolyt összegből a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványt támogatják.

Alexék örömmel tettek eleget a felkérésnek és összesen 660 cipót sütöttek a fesztiválra, amiből 60 darabot a kis pékinasok és családjaik között osztottak szét.

A gyerekeket iskola után elkértem egész estig, így délután öt órától tízig segítettek a cipók készítésében, melyek kovászos technológiával készültek, így sokkal hosszabb idő a kelesztési folyamat. Mi a feleségemmel hajnal négyig sütöttünk, hogy elkészüljön az adománynak szánt péksütemény

– mesélte a pék, akit az Év emberének választottak Borsodban a közösségért, a gyerekekért végzet tevékenységéért.

De mint megtudtuk nem ez volt az első adományozása Alex alapítványának. Két hete a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei nyugdíjas szövetkezetnek sütöttek 250 kakós csigát. Az adventi időszakban pedig a miskolci Szent Hedvig idősotthonnak kedveskedtek 500 brióssal.

Alex azt hangsúlyozta, hogy most már az alapítványi adományokból ők tudnak segíteni másokon, kicsit visszaadják mindazt a törődést, amit ők is kaptak.

Az ifjú roma a pék a tervekkel kapcsolatban még megjegyezte, hogy ismét készülnek a gyereknapra Hernádnémetiben, ahol ingyen fagyit fognak osztani. Alex továbbra is képzi magát, most Sárvárra, a tanítóképzőbe adja be a jelentkezését. Mint mondta, szeretné még jobban elsajátítani a pedagógus szakmát, hogy hatékonyabban foglalkozhasson a gyerekekkel.

Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt két évben mintegy 50 településre, 5000 gyerekhez jutottam el, most pedig az alapítvánnyal egy ösztöndíjat is sikerült meghirdetnünk a Sütni jó csapat tagjainak. Az egyik fődíjat, 100 ezer forintot az a gyerek kapja, akinek a legjobb lesz az év végi átlaga az iskolában, a másikat pedig az, aki a legtöbbet dolgozott a péksulinkban. Ez utóbbi az Arany nyújtófa-díj

– így Alex, aki elmondta azt is, hogy az alapítvány péksége szinte már teljesen elkészült, már csak a burkolás van hátra, amihez ki kell majd pakolni. Most egy mobilgarázs beszerzése a cél, ami tárolóként fog majd üzemelni.

Mi pedig továbbra is sok erőt kívánunk a hajnal 3 órás keléshez és a szabadnapokon végzett közösségi munkához!

Kapcsolódó
Kiutat mutat a szegénységből Alex, az ifjú roma pék
Galamb Alex igazi példakép. Egy roma származású ifjú, aki megmutatta környezetének, hogyan kell kitörni a szegénységből.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik