Életmód

Segíti a gyerekek tanulását a roma pék alapítványa

Alexről, a roma pékről és a küldetéséről már többször beszámoltunk, és ismét csak nagybetűs jelzőkkel illethetjük munkáját. Tanítványairól a nyári szünetben sem feledkezett meg, most pedig már az iskolai időszakra is felkészültek, ráadásul sikerült a tanpékséget téliesíteni.

Idén sokkal több nyári programot tudtunk rendezni, mint tavaly. Sikerül elvinnem 30 gyereket a miskolci vadasparkba, akik még soha nem jártak ott. Az egyik nagy közös rendezvényünk az egészségnap volt, ahol napközben sport- és váltóversenyeket rendeztünk és 10 fajta gyümölcsről tartottunk előadást, természetesen kóstolóval, a nap végén pedig babgulyást főztünk, amire a hozzátartozókat is vendégül láttuk

– részletezte a nyári programokat Alex kiemelve, hogy több turnusban látogattak el a strandra és moziba.

És természetesen minden héten izzottak a kemencék is a Sütni jó! Alapítvány tanpékségeben.

Reggel hatkor kezdtünk és délig dolgoztunk. A gyakorlati feladatok mellett elméleti oktatást is kaptak a gyerekek, például megismerkedtek a búzaszem felépítésével és a liszt, a tészta viselkedéséről is beszélgettünk. A sütések eredményét pedig a gyerekek hazavihették a családjuknak

– mesélte a pék, aki az alapítvánnyal továbbra is járja az országot, és előadásokat, sütéseket szervez több településen is.

Megtudtuk azt is, hogy az alapítvány Mozogni jó! programja is sikeres. A legügyesebb focistákkal egy debreceni tornáról jutottak tovább a döntő fordulóba, amit az MTK-pályán rendeznek majd.

Ez az eredmény nem jöhetett volna össze a rendszeres mozgás nélkül. Szerencsére a srácok nagyon motiváltak

– tette hozzá Alex.

És, ami igazán jó hír, hogy a tanpékségben kicserélték a nyílászárókat, és kaptak felajánlásokból egy hűt-fűtő klímát, így már télen sem állnak le a foglalkozások Alex alapítványánál, ahol új szintre lépett a gyerekeknek nyújtható tanulmányi támogatás is.

Nagy hálával tartozunk két önkéntes pedagógusnak, akik felajánlották, hogy heti kétszer tartanak majd felzárkóztató foglalkozásokat

– így Alex, aki beszámolt arról is, hogy egy felajánlásnak köszönhetően az iskolakezdésre tanszereket osztottak szét a hernádnémeti roma gyerekeknek.

Alex a közösségi és civil munkája mellett elvégezte a cukrász szakiskolát is, így már nemcsak a pékáruk, hanem a cukrászdai finomságok készítése is bekerülhetnek a Sütni jó! gyakorlati foglalkozásai közé. És ez az örökmozgó csodaifjú a saját, szakmai fejlődésén is dolgozik tovább: a Debreczeni Márton szakközép iskolában sütő- cukrásztechnikusnak tanul, az első évet pedig 4,8-as átlaggal zárta…

A Sütni jó! Alapítványt a 11734035-21442843-as számlaszámon lehet támogatni.

Kapcsolódó
Megvalósul Alex, a roma pék nagy álma
A tanpékséget leburkolták, minden eszköz megvan, már csak a villany és a víz bevezetésére gyűjt támogatókat a fiatalember.
Olvasói sztorik