Kertünk-Portánk

Húsvéti gólyaöröm Dömösön: megérkezett sérült, röpképtelen párjához Szofi, a fehér gólya

Macus boldog kelepeléssel köszöntötte a teleléséből későn hazatérő tojót.

Márton András dömösi madármentő többször megdobogtatta a gólyabarátok szíveit a madarakért tett cselekedeteivel. A Sokszínű Vidék megírta, Zokninak, a kézből etetett gólyának szomorú véget ért történetét, a Törökországban megsérült nevelt gólya esetleges hazahozatalának részleteit. Nemrégiben Márton András volt az egyik főszervezője a libanoni nagykövetség elé szervezett békés demonstrációnak, ahol az arab országban történő tömeges gólyamészárlás ellen emelték fel szavukat a résztvevők. Most egy nagyszerű húsvéti “gólyás ajándékról” számolt be portálunknak a dömösi madármentő.

Fotó: Facebook/Márton András

Húsvétvasárnap megérkezett a madármentő szakember dömösi kertjében élő Macushoz Szofi, a tojó.

Macus – vélhetően első hazatérésekor – 2016 áprilisibán lőtt sebbel került Márton Andráshoz. A neve ellenére hím madár bal vállából egy sörétet kellett kioperálni, ezt követően kezdődhetett a gólya rehabilitációja. Augusztus közepére felerősödött, ám mégsem kezdte meg vonulását Afrika felé.

Kiderült, hogy maradandó a sérülése, és hiába kapta vissza teljes szabadságát, nem tudott és azóta sem tud repülni. Ezért a kertünkben maradt, itt talált otthonra, és azóta már-már igazi családtagnak számít. Szabadon mozoghat, bármikor elrepülhetne, de erre az említett ok miatt aligha kerül sor

– mondta érdeklődésünkre a madármentő.

Bár minimális az esélye, hogy egy sérült gólya párt találjon, illetve az itthon telelő és egy kertben élő madárhoz a telelőhelyekről visszatérő gólyák közül “asszony” érkezzen, Márton András a következő évben, 2017-ben mégis úgy döntött, hogy készít Macusnak egy fészekállványt, hátha bekövetkezik a csoda. És a csoda bekövetkezett…

Mivel Macus röpképtelen, mindössze 1 méter 10 centi magas állványt készítettem, mert ilyen magasra fel tud siklani. Dobtam abba néhány gallyat, Macus pedig belekezdett a fészeképítésbe. Április közepére készen is lett, és jött a meglepetés. Egy tojó érkezett hozzá, találkozásukat követően el is kezdték a költési ceremóniát. Öt tojás került a fészekbe, abból négy kikelt és egészséges fiókák nevelkedtek benne, akik augusztus 16-án a Szofi névre keresztelt tojóval együtt indultak el telelőhelyükre

– emlékezett Márton András.

A következő évben, 2018. április 28-án – tehát viszonylag későn – rémes állapotban érkezett meg a dömösi kertbe Szofi. Vélhetően ő is a Balkánon dúló márciusi tél áldozatai közé került, amikor a váratlanul érkezett nagy havazás és a hideg miatt gólyák sokaságát mentették  meg a fagyhaláltól Bulgáriában és Romániában. De a lényeg az volt, hogy Szofi megérkezett.

Olyan rossz állapotban volt a madár, hogy az is csodának számított, egyáltalán visszatért párjához, és sikerült felépülnie. Sajnos – nyilván a tojónál bekövetkezett vonulási sokk miatt – a költés tavaly nem sikerült, viszont Szofi augusztus 18-án újra elkezdte téli vonulását

– említette a szakember.

Márton András bízott abban, hogy a tojó idén is visszatér, és a korábbi tapasztalatok birtokában úgy számított, hogy ez április utolsó napjaiban történik meg. Örömére nem így lett. Április 21-én, húsvétvasárnap kora délután landolt a dömösi kert fészkében Szofi, akit Macus boldog kelepéssel köszöntött. A tojó jó állapotban van – bár mozgásából ítélve idős madár lehet -, “gazdájuk” reméli, hogy idén újra egészséges utódokkal gyarapodnak.

Itt egy sokkal jobb minőségű videó Szofi és Macus első egymásnak örüléséről, miután Szofi megérkezvén Afrikából landolt a fészken.A felvételt köszönjük Bán Mártának, aki családostul éppen erre kirándult Dömösön. :-)

Közzétette: Márton Vlad András – 2019. április 22., hétfő

Bán Márta videóját közzétette Márton András.

A dömösi gólyákhoz hasonló szép történet Horvátországból ismert, ahol 17 éve repül haza sérült párjához a hím madár.

17. éve repült haza párjához Klepetan, a leghűségesebb fehér gólya
Klepetan 13 ezer kilométert repült Afrikából.

Kiemelt kép: Facebook/Márton András

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik