A kertművészetről leggyakrabban Anglia és a távol-keleti szigetország, Japán jut először eszünkbe. Ezekben az országokban, bár két egészen eltérő kultúra, mégis évszázadok óta hagyományosan virágzik a kertkultúra. Anglia zöld pázsitján és kastélyparkjainak labirintusaiban keménygalléros úrfik és abroncsszoknyás dámák kergetőznek, miközben a hátsó istállóban a lovász fiú csutakolja a pompás angol telivért. Virágoskertek és tágas ligetek számtalan színben és alakban – ilyesforma kép él bennünk a Ködös Albion kertjeiről.
Az angolkertben az utak szabálytalanul kanyarognak, tisztások, ösvények, erdők és ligetek, zöldellő rétek váltogatják egymást. Kisebb-nagyobb tavak és patakok tarkítják az amúgy is vadregényes tájat, néhol útvesztők is előfordulnak bennük. Az angolkertekhez sorolják az arborétumokat is, melyekben botanikai ritkaságok és helyi, őshonos növényfajták egymás mellett harmóniában élnek.
Míg az angolkert rendszerint szabálytalan vonalvezetésű, tájképi kert, melyben a természethez hasonlóan, véletlenszerű elrendezésben váltakoznak a látkép elemei, addig a japánkertek építészetének évezredes szabályai vannak.
A japán kertművészet
A távoli, évszázadokon keresztül ismeretlen, zárt szigetország kultúrája egészen más, mint egy európai országé. Japánban az évezredes vallások és filozófiák a mai napig egymás mellett élnek, a taoizmus, konfucionizmus, buddhizmus szokatlan hangzású elnevezések az európai fül számára. Talán a fügefa alatt megvilágosodott királyfi, Buddha neve lehet ismerős, akinek meditációját követve, kitartó gyakorlással megtalálhatjuk saját Belső Ösvényünket.
Japánban az egyik elterjedt vallás, a taoizmus szerint a a Tao (=Út) az, amely az egyén boldogulását és érvényesülését, minden dolog alakulását mozgatja. A Tao ősidőktől fogva létező, szavakkal el nem mondható, alaptörvény. A buddhizmus központi eleme pedig a tudat koncentrációja, a Zen, melyhez egy igazán különleges kert típus tartozik.
A hagyományos japánkerteknek alapelemei a víz, a sziget, a híd, a kőlámpás és a teaház (pavilon). A víz általában egy vagy több tó a kertben, a híd a szigetre vezet, a kőlámpások eredetileg kövek, vagy szobrok voltak, a teaház pedig az ezer éves hagyomány, a vendéglátás színtere. Az első japánkertek ezekből a teaházakból nyíltak és a teázás hagyományát kísérték, emelték igazán művészi szintre.
A japánkertek építőmesterei a tó köré pavilont emelnek, melyekből a szép kilátásban, a tóban gyönyörködhetünk. Szigetek, dombok és vízesések kialakításával fokozzák a harmonikus összhatást. A partról ívet formázó híd vezet át a szigetre, melyen a kert többi részéhez hasonlóan különleges formára metszett fák állnak.
A hullám elcsitul, de az óceán megmarad
Taiszen Desimaru buddhista szerzetestől vett idézet kiválóan illusztrálja az ázsiai emberek gondolkodásmódját, mely a keleti kertek különlegességében, a száraz kertben a legszembetűnőbb.
A csendesebb, az elmélyülést szolgáló, Zen-buddhista kolostorok száraz kertjei az elmélkedésre leginkább alkalmas kertek. Száraz kerteknek nevezik őket, és valóban kopár, egyszerű, téglalap alakú kavicsos tereket formáznak. A hullámosra gereblyézett kavicsos felületek a vizet jelképezik, melybe nagyobb méretű köveket helyeztek.
Bár igazi zen kertek, melyek a helyes ösvény megtalálására, a meditációra leginkább alkalmas helyek nincsenek hazánkban, csodálatos japán kertekből többet is felkereshetünk. Magyarországon a Fővárosi Állat- és Növénykert mellett például a Margitszigeten, Szentendrén vagy Szegeden a Füvészkertben is megtalálhatjuk lelki békénket.
Kiemelt kép: A Zen-buddhista kolostorok száraz kertje – Fotó: Pixabay
